A McLaren ausztrál versenyzője a szezon első állomásán, Melbourne-ben már a rajt előtt kiesett: a rajtrács felé tartva, a kivezető körön elveszítette az uralmát az autó felett, majd a falnak csúszott. Az autó sérülésének mértéke miatt nem folytathatta a hétvégét, így a versenyt a partvonalról volt kénytelen végignézni, miközben csapattársa, Lando Norris értékes ötödik helyet szerzett.
Piastri számára különösen fájó volt az újabb hazai csalódás, hiszen idén erősebb melbourne-i szereplésben reménykedett, miután 2025-ben kisodródott a fűre, és ezzel feláldozott egy dobogós eredményt. Ennek ellenére úgy érzi, a történtekből és a hétvége tapasztalataiból így is tudott építkezni, ami segítheti őt és a csapatot a most következő kínai fordulóban.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Viszonylag gyorsan magam mögött tudtam hagyni – nyilván ez olyasmi, amit próbálok elfelejteni” – mondta Piastri a balesetről. „Szerintem mindig jó, ha már a következő hétvégén van verseny, és még rengeteg mindenre lehet koncentrálni.”
HIRDETÉS
A fiatal ausztrál szerint Melbourne-ben akkor is maradt tanulnivaló, ha ő maga végül nem állhatott rajthoz.
HIRDETÉS
„Még mindig volt bőven, amiből próbáltunk tanulni az összes melbourne-i pályán töltött idő alapján, és még nekem is érdekes volt legalább nézni, hogy most hogyan néz ki a versenyzés. Nem számítok rá, hogy [ez a hétvége] drámaian más lesz, mint Melbourne.”
„Azt hiszem, elég sok területet azonosítottunk, ahol javíthatunk, és ahol jobban is csinálhattuk volna, de szerintem a legtöbb embernek lesznek ilyen lehetőségei. Úgy gondolom, hasonló lesz az összkép, de remélhetőleg egy kicsit közelebb tudunk kerülni” – tette hozzá.
A McLaren helyzetét tovább árnyalja, hogy a csapat a tavalyi évben megnyerte mind a versenyzői, mind a konstruktőri világbajnokságot, az új szabályrendszer bevezetése után azonban az eddigi jelek alapján a wokingiak a Mercedes és a Ferrari mögé kerültek. Piastri Melbourne-ben nyolctized másodperccel maradt el George Russell pole pozíciós idejétől az Albert Parkban.
HIRDETÉS
Norris sem tudta igazán megszorítani az élmezőnyt a futamon, Piastri mégis optimistán tekint a folytatás elé, és úgy véli, a hétvége alapos kiértékelése segíthet előrelépni.
„Szerintem bőven lesznek lehetőségek, és még mindig rengeteg mindent kell megtanulni” – folytatta. „Már a melbourne-i verseny első öt vagy tíz köre is elég kaotikus volt, szóval szerintem ez az elem valószínűleg nem fog túl sokat változni sehol, ami nyilván mindenkinek hoz magával egy bizonyos kockázati szintet.”
HIRDETÉS
Piastri szerint különösen az időmérő után, illetve az azóta eltelt napokban vált világossá, hogy a McLaren nem hozta ki a maximumot a csomagjából.
„Azt hiszem, főleg az időmérő után, és az azóta eltelt napokban tanultuk meg, hogy nem feltétlenül optimalizáltuk azt, amink Melbourne-ben volt. Az edzések során sokkal optimistábbnak tűnt a kép – szerintem néha túlságosan is optimistának –, de meglepetés volt számunkra, hogy péntekről szombatra ennyit veszítettünk a versenyképességünkből. Azt hiszem, most már elég jól értjük, miért történt ez, szóval szerintem közelebb tudunk kerülni. Még mindig úgy gondoljuk, hogy lesz hátrányunk a Mercedeshez képest, de szerintem sok mindent azonosítottunk, amit jobban tudunk csinálni.”
Piastri a Kínai Nagydíj első szabadedzését a 4. helyen zárta Sanghajban, hátránya azonban több mint 7 tizedmásodperc volt az élen végző George Russell mögött.




