Piastri a pole pozícióból vágott neki a versenynek, ám a futam elején pályára küldött biztonsági autó megpecsételte a sorsát: a mezőny többi tagjával ellentétben ugyanis sem ő, sem csapattársa, Lando Norris nem álltak ki a bokszba, ezáltal pedig taktikai hátrányba kerültek Max Verstappennel és a Red Bull-lal szemben.
Piastri ugyan másodikként ért célba, ám a győzelmet nem tudta megszerezni, így hátránya 16 pont a mindent eldöntő Abu Dhabi Nagydíj előtt Norrisszal szemben.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Egyértelmű, hogy ma este nem találtuk el a dolgokat.” – mondta az ausztrál tehetség. „A legjobb versenyt futottam, amit csak tudtam, és olyan gyors voltam, amennyire csak lehetséges volt. Semmi nem maradt kint a pályán.”
HIRDETÉS
Piastri hangsúlyozta, hogy nem volt több a kezében, nem hibázott, nem spórolt.
HIRDETÉS
„Próbálkoztam, de sajnos ma este nem sikerült” — magyarázta, majd finoman utalt rá, hogy lesz miről beszélniük a csapattal a futam után – bár nyílt kritikát nem fogalmazott meg.
„Utólag nyilvánvaló, hogy mit csinálhattunk volna másképp, de ezt majd megbeszéljük csapatként.”
A csalódottság azonban nem írhatja felül a hétvége összképét – Piastri maga is igyekezett ezt hangsúlyozni: „Nem minden rossz. Nagyon jó hétvégénk volt, és a tempó nagyon erős volt. De nyilván most egy kicsit nehéz ezt lenyelni.”
HIRDETÉS




