A Racing Point ugyan hétfőn tartotta autóbemutatóját Mondseeben, azonban a tesztekre egy teljesen más autóval gurultak pályára: az új versenygép a tavalyi Mercedest idézi. A Racing Point a Mercedes motorját, váltóját, hidraulikáját és felfüggesztését használja, ám az idei évben már a külsőt tekintve is van azonosság a két versenygép között.
Andrew Green, a csapat technikai igazgatója elárulta, óriásit kockáztatnak, de relatíve nagy vesztenivalójuk nincs, így megérte ezt tenniük.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Az inspiráció a tavalyi leggyorsabb autótól jött” – nyilatkozta Green az Autosportnak. „Innen jött az inspirációnk. A kérdés az, miért ne tettük volna?”
HIRDETÉS
„Abban a helyzetben vagyunk, amikor a 2019-es váltót használjuk, ugyanaz a motorunk, a váltót pedig a felfüggesztéshez tervezték, hogy kövessenek egy adott aerodinamikai filozófiát.”
HIRDETÉS
Green elmondta, megérte kockáztatniuk, hiszen nem sok veszítenivalójuk van a 2021-es szabályváltozások előtt – viszont nagy előnyre tehetnek szert, ha a stratégiájuk beválik.
„Volt egy autónk, ami a bajnokságban a hetedik hely környékén volt” – mondta a szakember. „Ezekkel a szabályokkal már csak egy évünk van, és az a fejlődés, amit a korábbi autóval (amely meredeken emelkedő hasmagassággal bírt) elérhettünk volna, számomra nem volt működőképes – megérte kockáztatni.”
„Ez nagy kockázat. Felrúgtunk mindent, amit korábban csináltunk, tiszta lapot vettünk elő – hogy kezdjük ilyenkor? Nem a leglassabb autóra figyelsz a mezőnyben, igaz? A leggyorsabbat nézed, és mi is ezt tettük.”
HIRDETÉS
„Ha működik, működik. Ha nem, egy évet veszítettünk, de nem gondolom, hogy bármivel többet veszítenénk így, mintha nem tettük volna. Ha nem tesszük, a hátrányok sokkal nagyobbak” – tette hozzá.
HIRDETÉS




