Sokat kellett várni Räikkönen újbóli rajtelsőségéig, hiszen a 2008-as Francia Nagydíjon indulhatott legutóbb a pole-ból a Ferrari pilótája.
A finn természetesen örül az eredményének, de azt is tudja, hogy igazán a holnapi verseny számít.
„Régen indultam már pole-pozícióból, de még mindig itt vagyok. Igen, nem egy rossz dolog megszerezni az első helyet. De ez még csak az egyik része a feladatnak, mert a rajtelsőségért nem osztanak pontokat. Azokat vasárnap a futamon fogják.” – mondta Räikkönen.
A Ferrari mindkét versenyzőjének igazán ütőképes autót rakott össze. Igaz, Lewis Hamilton Stoffel Vandoorne balesete miatt nem tudta befejezni mért körét, így nem is jutott be a brit Q3-ba.
„Végig jól működött az autó és az erő is megvolt. A kocsi kezelhetőségét tekintve sikerült előrébb lépnem a kvalifikációra, minden rendben volt. Itt sosem egyszerű egy igazán gyors kört összetenni, de most ez sikerült, ráadásul nem is egyet.”
Räikkönen jól érezte magát az autóban, és az időre sem lehetett panasza. Szeretett volna gyorsabb lenni, de a sikerhez is elegendő volt.
„Örülök és köszönöm a csapatnak az autót, mert gyors. Sok minden történhet a futamon, főleg itt Monacóban, szóval meglátjuk mi lesz holnap.”
Räikkönen csapattársa, Sebastian Vettel a második helyről rajtolhat a holnapi versenyen.