A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen nem gondolja úgy, hogy a Mercedes hosszabb tengelytávú autója miatt előnyben lehetnek majd a hétvégi Monacói Nagydíjnak.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen nem gondolja úgy, hogy a Mercedes hosszabb tengelytávú autója miatt előnyben lehetnek majd a hétvégi Monacói Nagydíjnak.
Szakértők állítása szerint a Mercedes csapatának komoly fejtörést okoz majd a monte-carlói versenyhelyszín, autójának tengelytávja ugyanis jóval nagyobb a Ferrariénál.
Räikkönen szerint azonban nem ez lesz a döntő tényező – Monacóban ennél többre van szükség.
„A győzelemhez többre van szükségünk, mint rövid tengelytávra” – mondta a 2007-es év legjobbja.
„És a tengelytáv mindig ugyanakkora. Nem gondoljuk azt, hogy ezen múlik. Monaco is egy versenypálya a sok közül. Csütörtökön már okosabbak leszünk, látni fogjuk, miképp működik az autó.”
„Rengeteg tényező szerepet játszik. Én talán többet látok az adatainkból, mint önök. Azt gondolom, erős autónk van, mely minden típusú pályán jól működik. Monte-Carlo egy speciális helyszín, semmivel sem lehet összevetni.”
„A munka viszont ugyanaz: kigurulunk a pályára, elkezdjük a pályához igazítani az autót. Fontos észben tartani, hogy a hétvége során a pálya nagyon sokat fejlődik.”
Räikkönen hozzátette, azt sem hiszi, hogy a szélesebb autók miatt teljesen más lesz majd versenyezni a szűk utcai pályán.
„Nos, lehet, hogy tévedek, de nem tudom elképzelni, hogy teljesen más érzés lesz vezetni ezeket az autókat. Más pályákon sem volt probléma. Csütörtökön viszont már többet fogok tudni.”
Räikkönen 2005-ben már nyert egyszer Monacóban – méghozzá a McLaren versenyzőjeként.
„A győzelem itt különösen édes, hiszen ez a pálya jelenti a legnagyobb kihívást. Az nem elég, ha te vagy a leggyorsabb, hiszen rengeteg minden történhet. Egy hiba, és vége a versenyednek. Semmit sem csinálhatsz rosszul.”