Räikkönen szerint Verstappen büntetést érdemelne - F1VILÁG.HU

Räikkönen szerint Verstappen büntetést érdemelne

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen úgy érzi, büntetést érdemelt volna agresszív védekezésért a Red Bull Racing ifjú versenyzője, Max Verstappen.


A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen úgy érzi, büntetést érdemelt volna agresszív védekezésért a Red Bull Racing ifjú versenyzője, Max Verstappen.

A két versenyző komoly csatát vívott egymással a vasárnapi Magyar Nagydíj utolsó harmadában, a küzdelem hevében pedig autóik össze is ütköztek.

Bár mindketten folytatni tudták, Räikkönen a leintést követően úgy nyilatkozott, kevesebbért is büntettek már meg versenyzőket, Verstappen ugyanis többször irányt váltott a féktávon, ellehetetlenítve ezzel az ő helyzetét.

„Nem az én dolgom eldönteni, hogy rendben volt-e ez így, vagy sem” – mondta Räikkönen, aki végül meg kellett, hogy elégedjen a 6. hellyel a Hungaroringen.

„Láttam már versenyzőket ennél kevesebbért is büntetést kapni. De nem én döntök erről. Csalódott vagyok, mert nem tudtam megelőzni őt, és nem tudtam befogni a többieket.”

„Az autó viszont remekül működött, a tempóm jó volt, de nyilván ezen a pályán nem túl könnyű előzni.”

Verstappen egyébként a futam után úgy nyilatkozott, egyáltalán nem érzi úgy, hogy sportszerűtlen lett volna a versenyen.

„Versenyzőként az ember mindig próbál kifogásokat keresni, vagy ilyesmi” – mondta a holland Räikkönen nyilatkozatára reagálva.

„De szerintem csak egyszer váltottam irányt, szóval számomra nem kérdéses a dolog. De az mindenképp jó, ha Kimi egy kicsit többet beszél. Én azt gondolom, sportszerűen vezettem, nem váltottam kétszer irányt. Furcsa volna, ha ezért megbüntetnének.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!