A Renault Alonsót akarja, tárgyalt is a spanyollal - F1VILÁG.HU

A Renault Alonsót akarja, tárgyalt is a spanyollal

HIRDETÉS
_31I0704
HIRDETÉS

A legfrissebb sajtóhírek szerint tárgyal a Renault-val, és 2018-ban visszatérhet a francia istállóhoz a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso.

A spanyol versenyző 2005-ben és 2006-ban a Renault színeiben ért fel a csúcsra a királykategóriában, hároméves szerződése pedig idén lejár a küszködő McLarennél.

Alonso többször beszélt arról, nyár végén dönt csak arról, folytatja-e egyáltalán a versenyzést a Forma-1-ben, a Bild című lap jelentése szerint azonban a Renault komolyan érdeklődik a rutinos bajnok szolgálatai iránt.

„A franciák komolyan érdeklődnek a spanyol iránt, és az első egyeztetések már meg is történtek” – írta az általában jól értesült német lap.

„A Renault szeretné visszacsábítani veteránját, és szeretné, ha ő lenne Nico Hülkenberg csapattársa 2018-ban.”

Az Auto Bild néhány részlettel is szolgált: úgy tudja, a Renault szombat délelőtt, Bahreinben tárgyalt Alonsóval a csapat motorhome-jában, az egyeztetésen pedig ott volt a spanyol menedzsere, Luis Garcia Abad, valamint a Renault főnöke, Cyril Abiteboul is.

„Nyerni akarok. Azért vagyok itt, hogy győzzek. Nem az ötödik vagy hatodik helyekért” – mondta nemrég Alonso.

„Úgy érzem, pályafutásom csúcsán vagyok, ami a vezetést illeti, szóval a következő évre csak egy célom van: hogy harcoljak a világbajnoki címért.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!