Ricciardo: Akár 5. is lehettem volna - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ricciardo: Akár 5. is lehettem volna

Daniel Ricciardo, a McLaren versenyzője a csalódást keltő időmérő edzés után biztatóan kezdte az F1-es Stájer Nagydíjat, azonban egy technikai probléma megakadályozta őt abban, hogy jó eredményt érjen el a Red Bull Ringen.
Daniel Ricciardo races at the FIA Formula One World Championship 2021 in Spielberg, Austria on June 25, 2021
Fotó: Red Bull Ring
ADVERTISEMENT

Ricciardo rendkívül csalódott volt az időmérőt követően, nem tudta mire vélni, hogy míg csapattársa a 4. rajthelyet szerezte meg, ő csupán a 13. lett a kvalifikáción.

A verseny azonban jól indult az ausztrál számára, ugyanis 4 helyet is javított a futam kezdetén – később azonban erőt veszített, emiatt visszaesett, és nem sikerült a pontszerzés számára. 

„A rajt remekül sikerült, feljöttünk a 9. helyre, és ezzel a közepes keverékekkel jó pozícióba kerültünk” – mondta Ricciardo. „A verseny jónak tűnt innen, aztán erőt kezdtünk veszíteni. Sikerült megjavítani a kormány segítségével, de mindent, amit addig szereztünk, elveszítettünk – visszaestünk oda, ahonnan indultunk.”

Az ausztrál pilóta ezt követően már nem tudott a pontszerző helyekre kerülni, és csupán a 13. pozícióban intette le a kockás zászló. 

Norris szerint a Mercedes belháborúja a McLaren malmára hajthatja a vizet

HIRDETÉS

„Ezután nehéz volt előzni a turbulens levegő miatt” – mondta. „Úgy érzem, 5. vagy 6. lehettem volna ma is, ahogy múlt héten is. A következő néhány napban megnyomjuk az újraindítás gombot, visszatérünk és jövő héten megvalósítjuk a dolgokat – remélhetőleg a szerencse a mi oldalunkra áll.”

Ricciardo: Akár 5. is lehettem volna
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján