Rosberg: Muszáj javítanunk a megbízhatóságon - F1VILÁG.HU

Rosberg: Muszáj javítanunk a megbízhatóságon

HIRDETÉS

Rendkívül csalódottan nyilatkozott szingapúri kiesését követően Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője.


Rendkívül csalódottan nyilatkozott szingapúri kiesését követően Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője.

A német pilóta bajnoki éllovasként vágott neki a hétvégének, és miután szombaton 7 ezredmásodperccel alulmaradt csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, végül csak a második helyről várhatta a rajtot.

Pontosabban várhatta volna, ha a felvezető kört megelőzően műszaki hiba miatt nem áll meg alatta versenygépe.

Rosberg végül a mezőny után eredhetett, de képtelen volt feljebb zárkózni, és bár az első kerékcsere során csapata kicserélte kormánykerekét, autóját nem sikerült 1-es sebességi fokozatba tennie, így fel kellett adnia a futamot.

„A kormányom nem működött, és aztán az egész autó bemondta az unalmast” – sajnálkozott Rosberg.

„Ki kell derítenünk, mi volt a gond, mert ismét műszaki gondjaink akadtak. Volt már néhány idén, momentán ez a gyenge pontunk. Muszáj felülkerekednünk ezeken, 100 százalékig megbízhatóvá kell tennünk a versenyautónkat.”

„Még a rajtrácsról sem tudtam elindulni… Abban bíztam, hogy a csapat meg tudja oldani a problémát a rajt után, mivel egyszer működött a rendszer, egyszer pedig nem…”

„Nincs értelme idegeskedni – műszaki probléma volt, csak már nem először.”

Rosberg csapattársa, Lewis Hamilton 31 kör után élen áll a Szingapúri Nagydíjon – amennyiben megnyeri a futamot, átveszi a vezetést a bajnoki összetettben is.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Rosberg: Muszáj javítanunk a megbízhatóságon
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!