Rosberg nyerte az első edzést, Vettel bukott Kanadában - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Rosberg nyerte az első edzést, Vettel bukott Kanadában

ADVERTISEMENT

A Mercedes GP versenyzője, Nico Rosberg végzett az élen a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén Alonso és Schumacher előtt. A listavezető Sebastian Vettel alaposan összetörte versenyautóját.

Montrealban az első szabadedzéssel megkezdődött a 2011-es szezon hetedik versenyhétvégéje, mely a mercedeses Nico Rosberg sikerét hozta.

A német versenyző 32 kör megtétele után 1:15.591-es köridővel zárt a tabella élén, megelőzve a Ferrari kétszeres világbajnokát, Fernando Alonsót, valamint Michael Schumachert, kinek hátránya azonban már közel 1 másodperc lett csapattársával szemben.

Az első másfél óra szenzációját mégsem ők, hanem a listavezető Sebastian Vettel szolgáltatta, aki bő fél órával a leintés előtt felavatta a „Bajnokok Falát”. Az RB7-es versenygép jobb oldala csúnyán összetört, a pályabírók a piros zászlót is meglengették, Vettel pedig a baleset után nem is tudott visszatérni a versenypályára.

A negyedik helyre a ferraris Felipe Massa érkezett meg, megelőzve a McLaren-Mercedes duóját Button – Hamilton sorrendben.

HIRDETÉS

A hetedik pozícióban Rubens Barrichello végzett, őt Paul di Resta, Nick Heidfeld, valamint a Force India tartalékosa, Nico Hülkenberg követte.

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber ezúttal csak tizenkettedikként zárt, hátránya több mint 2 másodperc az élen végző Rosberggel szemben.

Webber mögött Alguersuari, Petrov és a Toro Rosso harmadik számú versenyzője, Daniel Ricciardo zárt, míg a balesetet szenvedett Vettel végül tizenhatodik lett.

Ami a sereghajtókat illeti: Trulli és Kovalainen ismét közvetlen riválisaik előtt végzett, meglepetés azonban, hogy még a sauberes Kamui Kobayashit is maguk mögé utasították.

A hétvége programja a magyar idő szerint este 8 órakor kezdődő második szabadedzéssel folytatódik.

Rosberg nyerte az első edzést, Vettel bukott Kanadában
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján