Nico Rosberg állítja, hogy nem volt hibás a csapattársával, Lewis Hamiltonnal való ütközésben a vasárnapi Belga Nagydíjon.
Nico Rosberg állítja, hogy nem volt hibás a csapattársával, Lewis Hamiltonnal való ütközésben a vasárnapi Belga Nagydíjon.
A Mercedes német versenyzője szerint a második körben történt ütközés egy sima versenybaleset volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a sportfelügyelők sem foglalkoztak az esettel.
Bár a stewardok állítólag belsőleg vizsgálták az esetet a futam közben, végül úgy döntöttek, hogy semmi jele nem volt annak, hogy szándékos ütközés történt, így nem is gondolták, hogy tovább kellene foglalkozniuk az üggyel.
„Visszanéztem a felvételeket, és nem akarok továbbiakat mondani az esetről, de mivel a stewardok sem avatkoztak közbe, nem gondolom, hogy erről többet kellene beszélni” – mondta Rosberg.
Bár Lewis Hamilton azt állította, hogy a csapatmegbeszélésen Rosberg elárulta, hogy szándékosan nem kerülte el az ütközést, mert bizonyítani szeretett volna, a német pilóta sokkal óvatosabban nyilatkozott később a médiának.
Azt is elmondta, hogy nem gondolja, hogy túlságosan kockázatos lett volna a manőver, és nem ért egyet azzal, hogy még egy kört várnia kellett volna, mikor már aktiválhatta volna a DRS-t.
„Gyorsabb voltam abban a pillanatban és ott volt a lehetőség, szóval a külső íven próbálkoztam, mert a belső ív zárva volt” – magyarázta.
„Egyáltalán nem láttam kockázatosnak a manővert, éppen ezért megpróbáltam az előzést, miért ne tettem volna? A lehetőség ott volt a DRS nélkül is, mert gyorsabb voltam, így megpróbáltam.”
„A belső íven nem volt ez lehetséges, így a külső ívre húzódtam. Várnom kellett volna? Ez olyan elméleti, ki tudja, hogy mi történt volna később? A lehetőség adott volt, és nem úgy ítéltem meg, mintha kockázatos lett volna.”