Russell az élen Mexikóban, balesettel kezdett a Ferrari - F1VILÁG.HU

Russell az élen Mexikóban, balesettel kezdett a Ferrari

HIRDETÉS
A Mercedes versenyzője, George Russell érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Mexikói Nagydíj nyitóedzésén. A brit pilóta mögött Carlos Sainz végzett a 2., Yuki Tsunoda pedig a 3. helyen. A gyakorlás Alex Albon és Oliver Bearman balesete miatt marad emlékezetes.
George Russell, Mercedes

A Forma-1 mezőnye az austini hétvégét követően gyorsan átköltözött Mexikóvárosba, a világbajnoki sorozat 20. fordulóját rendezik ugyanis itt. A királykategória mezőnyét 20˚C körüli levegőhőmérséklet és 47˚C-os aszfalt fogadta az Hermanos Rodriguez versenypályán, ahol a tengerszint feletti magasság miatt egyedülálló kihívások vártak a csapatokra és a versenyzőkre.

Az egyórás nyitóedzésen jó néhány újonc pilóta is lehetőséget kapott, hiszen több istálló is most tett eleget a sportszabályzatban előírtaknak, miszerint legalább egy nyitóedzésen olyan pilótának kell lehetőséget adniuk, aki legfeljebb két F1-es nagydíjon állt rajthoz korábban. Andrea Kimi Antonelli Lewis Hamilton autóját vezethette, Oliver Bearman Charles Leclerc Ferrarijában kapott lehetőséget, míg az Aston Martin Felipe Drugovichnak, a McLaren Pato O’Wardnak, míg a Sauber Robert Shwartzmannak adott lehetőséget.

Alig kezdtek el körözni a versenyzők, máris előkerültek a piros zászlók, törmelékek kerültek ugyanis a pályára. A gyors takarítás után aztán folytatódhatott a gyakorlás, de nem ez volt az egyetlen edzésmegszakítás, nem sokkal később ugyanis Alex Albon ütközött neki a szerencsétlenül lelassító Bearman Ferrarijának: a Williams nagy sebességgel a gumifalnak ütközött, és Bearman autója is komoly sérüléseket szedett össze — a pilóták azonban szerencsére ép bőrrel megúszták.

Jó néhány perces kényszerpihenő után aztán folytatódott a gyakorlás, a legjobb kört pedig a Mercedes versenyzője, George Russell futotta meg. Az austini időmérős balesete miatt a régi specifikációjú autóval köröző brit 1 perc 17,998 másodperces köridőt ért el.

A 2. helyen a Ferrari rutinos versenyzője, Carlos Sainz zárt 3 tizedmásodperces lemaradással, míg nagy meglepetésre Yuki Tsunoda lett a 3. az RB versenygépével. A világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen 8 tizedes hátránnyal csak 4. lett a Haas autójával remeklő Nico Hülkenberg előtt. A McLarenek közül Piastri volt a gyorsabb: az ausztrál a 6. helyen végzett, míg a Lando Norris autóját terelgető Pato O’Ward a 13. pozícióban zárt. 

A top 10-be Esteban Ocon, Valtteri Bottas, Liam Lawson és Sergio Perez verekedte még be magát. Andrea Kimi Antonelli a 12. helyen zárt Lewis Hamilton Mercedesével.

A Forma-1-es program éjfélkor folytatódik a második szabadedzéssel, ami a Pirelli gumitesztje miatt a megszokottnál fél órával hosszabb, 90 perces lesz.

Az első szabadedzés végeredménye:

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Russell az élen Mexikóban, balesettel kezdett a Ferrari
A Ferrarinál nem tartanak attól, hogy Hamilton elveszítette a sebességét
Megválik F1-es autógyűjteményétől Bernie Ecclestone
Doohan célja az évadzárón: Segíteni az Alpine-t a konstruktőri küzdelemben
Jövő hétfőn eldől Perez jövője a Red Bullnál

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!