A Mercedes fiatalabb brit pilótája a negyedik helyen haladt az F1-es Kanadai Nagydíjon, amikor a tizenkettedik körben elrontotta a pálya egyik sikánjának bejáratát, majd a szemközti falnak csúszva defektet kapott és megtörte a Mercedes első szárnyát. A történteket látva szinte garantált volt, hogy a pilóta azonnal kiesik a versenyből, ám Russell úgy döntött, megpróbálja menteni a helyzetet. Mint elmondta, eszébe jutott a 2022-es Brit Nagydíj, ahol Zhou Guanyuval ütközve azonnal kiszállt az autójából, hogy pilótatársa segítségére siessen, így nem volt lehetősége visszatérni a versenybe.
„Nagyon közel álltam ahhoz, hogy félre álljak. De Silverstone után megtanultam, hogy ne adjam fel rögtön. Nehéz mindezt lenyelni, de ennek a sportnak ilyennek kell lennie – a legapróbb hibát is meg kell bosszulnia.”
„Egyszerűen túl szélesen érkeztem a nyolcas kanyarba” – idézte fel a 12. körben történteket. „Tudtam, hogy el fogom találni a kerékvetőt, arra azonban nem számítottam, hogy ilyen nagyot fog ütni az autón. A következő pillanatban már a levegőben volam, aztán a földre érkezéssel elveszítettem hátul a tapadást, és a falban találtam magam. Minden nagyon gyorsan történt” – magyarázta a brit, aki az esetet követően lassan a bokszba evickélt, ahol új kerekeket és első szárnyat kapott. Ezt követően sikerült visszaküzdenie magát az első tízbe, ám végül fékproblémával fel kellett adnia a futamot.
„Nyolcadikak lehettünk volna, de nagy forgalomba kerültem. Nyilván ezzel nem számoltunk, és a fékek nem voltak megfelelő állapotban a körülményekhez.”
A balesete ellenére Russell bizakodóan tekint előre a következő futamokra, ugyanis a Mercedes Monacóban bemutatott fejlesztései érezhetően jól működnek. Az utóbbi két versenyhétvége során három dobogós helyezést sikerült szerezniük.
„Az itteni és a barcelonai pálya két jelentősen eltérő helyszín, ami jó előjel a jövőre nézve. Persze a csapat nem a második legjobb akar lenni. Fel kell zárkóznunk a Red Bullra, de jó úton haladunk.”