Russell: Ilyen brutális a versenyzés - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Russell: Ilyen brutális a versenyzés

A mai nap mutatja, mennyire „brutális” a versenyzés – véli George Russell, aki egy technikai probléma miatt pontszerző helyről csúszott le a Stájer Nagydíjon.
George Russell (GBR) Williams Racing FW43B.
Steiermark Grand Prix, Friday 25th June 2021. Spielberg, Austria.
Fotó: Williams Racing
ADVERTISEMENT

Russell (Yuki Tsunoda rajtbüntetését követően) a 10. helyről kezdte meg a Stájer Nagydíjat, majd a 8. helyen haladt, amikor egy motorprobléma lépett fel autójában. A kiálláskor a csapat megpróbálta megoldani a gondokat, azonban ez nem sikerült, így később fel kellett adniuk a versenyt. 

„Őszintén szólva a csapat miatt vagyok lesújtva – annyira keményen dolgoztak az elmúlt három évben, hogy ebben a helyzetben legyünk, hogy a pontokért küzdjünk.”

A Williams utoljára 2019-ben, Robert Kubicával szerzett pontot a Forma-1-ben, így Russell nagyon szerette volna megajándékozni az istállót egy top 10-es szerepléssel. 

„Soha nem tudtuk, hogy mikor fog ez eljönni, és tudtuk, hogy tökéletes hétvégére lenne szükségünk. Annyira jó pozícióban voltunk – a 8. helyen, a közepes gumikkal, azt hiszem, a végén lecsaphattunk volna” – mondta a brit. „Úgy gondolom, a 7. hely elérhető volt Alonso előtt. 4 vagy 6 pont nagyon erős, a 8. és 10. hely közötti különbség a bajnokságban. De jövő héten újra jövünk.”

HIRDETÉS

„Őszintén szólva nem lepődtem meg a sebességünkön, mert tudom, hogy remek munkát végeztünk mostanában, hogy javítsunk az autón, és tudtam, hogy pénteken erős volt a tempónk. Nyilván a közepes keverékekkel mentem, míg előttem a többiek lágyakkal. Szívvel-lélekkel versenyeztem, amilyen gyorsan csak tudtam, hogy magam mögött tartsam a Ferrarit, az AlphaTaurit és a McLarent.”

„Általában nem vagyunk ebben a pozícióban. Büszkének kell lennünk a munkánkra. De a versenyzés egyszerűen ilyen brutális.”

Russell kijelölte a fejlődési irányt: a rajtokon és az újraindításokon múlhat a vb-cím

Russell hozzátette, nem biztos benne, hogy a következő versenyhétvégén (amelyet ugyanitt rendeznek) is hasonlóan jó esélyeik lesznek. 

„Jövő héten más gumikeverékekkel versenyzünk, ami nagy szerepet játszik majd, de eddig mindent tökéletesen csináltunk. Az, hogy megismételjük ezt, bízva abban, hogy a többiek nem végzik tökéletesen a dolgukat, nem lesz egyszerű.”

„Tudjuk, hogy ilyen lehetőségek nincsenek minden nap, így mindent jól kell csinálnunk, és a többieknek is hibázniuk kell. Ma egy ilyen nap volt, de ez a versenyzés. Nem könnyű.”

Russell: Ilyen brutális a versenyzés
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján