Friss hírek

Russellnek nem engedték folytatni a Brit Nagydíjat

A silverstone-i Forma-1-es futam rajtbalesetének kulcsfigurája volt George Russell, aki önhibáján kívül találta el az óriási ütközést elszenvedő Guanyu Zhou-t. Az eset után Russell folytatni akarta a versenyt, de egy szabály miatt nem engedték.

Nem vagyunk benne biztosak, hogy nyugodt éjszakája lesz George Russellnek, aki vasárnap délután két érzelmileg túlfűtött esetet élt át rövid időn belül. A Mercedes pilótája a silverstone-i futam rajtját követően játszott kulcsszerepet abban a balesetben, aminek következtében Guanyu Zhou az egyes kanyar gumifalát átrepülve a nézőtér előtti kerítés tövében állt meg. Az erről készült felvételek itt láthatók.

Russell az esetet követően a bukótérben leparkolta a defektes Mercedesét, majd rögtön ellenőrizte Zhou állapotát. Miután megbizonyosodott róla, hogy a kollégája jól van, visszatért az autójához, ám azt találta, hogy addigra a pályabírók már hozzáértek, ez pedig azt jelentette, hogy akkor sem térhetett vissza a versenybe, ha három keréken képes lett volna elautózni a bokszig.

Hirdetés
 

„Amikor visszaértem, nem tudtam beindítani az autót, de a csapattal beszélni akartam. Addigra már feltették a platóra, és azt mondták, hogy nem folytathatom. Ez bosszantó, mert csak egy defektem volt. Az autóm némi sérüléstől eltekintve rendben volt.”

Russell később az FIA egyik technikai delegáltjával, Jo Bauerrel egyeztetett, aki tisztázta a pilótával a szabályokat.

Mint kiderült, ha segítséget kapunk, már nem térhetünk vissza. Ez frusztráló, mert az autómnak csak defektje volt. Nem kérdés, hogy a tempónk alapján fel tudtunk volna zárkózni a hatodik helyre” – fogalmazott később.

Russell a baleset helyszínét megvizsgálva egyébként arra jutott, hogy szükség lehet néhány módosításra a kerítés és a gumifal kapcsán,  Zhou Alfa Romeója ugyanis ezek közé esett be.

„Semmit sem tehetett, teljesen beszorult. Át kell gondolnunk a gumifal és a kerítés közötti távolságot, még egyszer nem szorulhat így be autó” – fogalmazta meg észrevételét a fiatal brit.

 Russell saját benyomása szerint egyébként az okozta a balesetet, hogy a rajtot követő métereken túlságosan forró a helyzet a mezőny közepén.

„Hihetetlenül ijesztő baleset volt nemcsak számára, hanem a nézők számára is. A kemény gumikkal nyilván lutri volt a rajt, mert a páros oldalon indultam, és szombaton sem teljesítettem jól rajtuk. Tudtuk, hogy nehéz lesz. Az indulás után szinte körbevettek a többiek, aztán a következő pillanatban már Zhou oldalában találtam magam. Elöntöttek az érzelmek” – tette hozzá a nehéz napot záró Russell.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!