Michael Schumacher úgy gondolja, hogy Kimi Raikkönen sokkal gyorsabban túljutott volna a szezon közbeni nehézségeken, ha nyitottabb és közvetlenebb lett volna a Ferrari szakembereivel. A hétszeres bajnok szívesen segítene.
Michael Schumacher úgy gondolja, hogy Kimi Raikkönen sokkal gyorsabban túljutott volna a szezon közbeni nehézségeken, ha nyitottabb és közvetlenebb lett volna a Ferrari szakembereivel. A hétszeres bajnok szívesen segítene.
A finn versenyző Schumacher helyét vette át az olaszoknál, miután utóbbi a 2006-os szezon végén szögre akasztotta versenyzői sisakját, majd a Ferrarinál töltött első évében megszerezte a bajnoki trófeát.
Azonban a hétszeres világbajnok, aki jelenleg tanácsadóként tevékenykedik a Ferrarinál, úgy véli, hogy Raikkönen megkönnyíthetné saját dolgát, ha nyitottabb és közvetlenebb lenne a csapat dolgozóival.
Bár a finn versenyző igen gyengén teljesítet a szezon középső részében, Schumacher védelmébe vette a világbajnokot, akinek mélyrepülését véleménye szerint az autó karakterisztikájának megváltozása, nem pedig a motiváció hiánya okozta.
“Úgy gondolom, hogy több szempontból is meg kell védenem, mert a szezon közepén elvégeztünk néhány fejlesztést az autón, melyek nem feküdtek igazán Kimi vezetési stílusának” – mondta Schumacher a BBC Sportnak adott exkluzív interjújában.
“Azonban abban a pillanatban, ahogy visszatértünk a régi beállításokhoz, ismét versenyképes időket tudott futni.”
A 39 éves német legenda azonban nem győzte hangsúlyozni, hogy Raikkönen zárkózott stílusa sokkal kevésbé produktív, mint csapattársa, Felipe Massa hozzáállása, aki nem rest segítséget, tanácsokat kérni tőle, illetve a Ferrari többi dolgozójától.
“Kimi még csak második évét tölti nálunk, így a beilleszkedési időszakban van” – mondta Schumacher. “Felipe már hosszabb ideje velünk van, így neki már nincsenek ilyen problémái.”
“Teljesen más a kapcsolatom Kimivel és Felipével. Bizonyos szempontból erőssége, hogy csakis magára fókuszál (Raikkönen), viszont néha ez nincs a segítségére. Talán többet tudnánk segíteni neki, ha kérné.”
Schumacher továbbá elismerően beszélt Lewis Hamiltonról, azonban nem kívánta összehasonlítani a brit versenyzőt Massával, akik kemény csatát vívnak majd a bajnoki címért a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.
“Nagyra becsülöm azért, amit ilyen rövid idő alatt elért – még csak a tavalyi évben csatlakozott, és azonnal fel tudta venni a versenyt (Fernando) Alonsóval, és nagyon gyakran ő volt a gyorsabb, ami magáért beszél” – mondta a német.
“Hogy jobb-e, mint Felipe Massa, avagy sem?”
“Meg kell nézned a körülményeket, és ez külső szemlélőként nem mindig olyan egyszerű.”