A Lotus istálló versenyzői – Kimi Räikkönen és Romain Grosjean – úgy vélik, mindennek tökéletesen működnie kell ahhoz, hogy a 2012-es esztendőben esélyük legyen a futamgyőzelemre.
A Lotus istálló versenyzői – Kimi Räikkönen és Romain Grosjean – úgy vélik, mindennek tökéletesen működnie kell ahhoz, hogy a 2012-es esztendőben esélyük legyen a futamgyőzelemre.
A brit alakulat kiválóan szerepelt a legutóbbi, bahreini megmérettetésen, hiszen mindkét versenyzője dobogóra állhatott a red bullos Sebastian Vettel mellett.
Habár a csapatnak esélye volt a győzelemre, Grosjean szerint nem szállhatnak el a sikerektől, tovább kell ugyanis folytatniuk a kemény munkát.
„Jó formában vagyunk, jó versenyt futottunk Bahreinben, de az autó alapja a versenyen jó. Tudjuk, hogy a csapatnak fejlődnie kell bizonyos területeken, de őszintén szólva ahhoz, hogy idén verseny nyerjünk, mindennek tökéletesen működnie kell: az időmérőnek, a versenynek és a rajtnak is” – fogalmazott a francia.
„Olyan szoros a mezőny, hogy nehéz megjósolni, mi lesz az eredmény vasárnap.”
A 2007-es év legjobbja, Kimi Räikkönen egyetértett csapattársával, ám bízik abban, sima hétvégét teljesíthetnek Barcelonában.
„Nem tudom, hogy megy majd, erről nehéz beszélni a hétvége kezdete előtt” – mondta a finn.
„A csapatok nagyon közel vannak egymáshoz, és ha minden simán megy, ott lehetünk, de egy kisebb hiba is azt jelentheti, hogy hátrébb kerülsz, szóval megpróbálunk mindent jól csinálni.”
A Lotus versenyzője hozzátette, csalódott volt amiatt, hogy nem tudott nyerni Bahreinben, ám elismeri, így is remek eredményeket ért el a csapat.
„Azt hiszem, ha az ember ilyen közel kerül hozzá, akkor nem örül a második helynek. Ha 20 másodperc a lemaradása, akkor nem számít, de nekünk volt egy esélyünk, így pedig elég kiábrándító. De a csapat számára mindettől függetlenül remek hétvége volt.”