Sokat javult aerodinamikailag a Toro Rosso - F1VILÁG.HU

Sokat javult aerodinamikailag a Toro Rosso

HIRDETÉS

A Toro Rosso Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, James Key úgy véli, a faenzai kiscsapat aerodinamikai részlege sokkal erősebb, mint tavaly ilyenkor.


A Toro Rosso Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, James Key úgy véli, a faenzai kiscsapat aerodinamikai részlege sokkal erősebb, mint tavaly ilyenkor.

Key egy éve vette át a Toro Rossónál Giorgio Ascanelli pozícióját – a szakember távozását akkor azzal hozták összefüggésbe, hogy az olasz alakulat nem tudta a legtöbbet kihozni aerodinamikai forrásaiból.

„Habár nem vagyok képzett az aerodinamikát illetően, nagyon is ebbe az irányba dolgozom, és sok időt töltött azzal, hogy belefolyok az efféle dolgokba, egyszerűen azért, mert fontos” – mondta James Key technikai igazgatója.

„Teljesen világos volt, hogy fokoznunk kell az aerodinamikai teljesítményt, és ez minden bizonnyal meg is történt. Nagyon sok új dolgot viszünk pályára, rengeteg koncepciót és elképzelést megvalósítottunk.”

„Sok energiát fektettünk abba, hogy hogyan is dolgozzunk, hogyan strukturáljuk a dolgokat a kitűzött célok tekintetében.”

Key kifejtette, véleménye szerint az sem olyan nagy hátrány, hogy a Toro Rosso még mindig a bicesteri 50 százalékos modellekkel felszerelt szélcsatornáját használja, miközben egyre több istálló tér át a 60 százalékos változatra.

„Nem tökéletes a helyzet, de az mindenképp jó dolog, hogy nem rossz dolgokat közöl velünk ez a létesítmény” – magyarázta. „50 százalékos, ami nyilván hátrány, de nem olyan nagy.”

„80 szakemberünk dolgozunk Bicesterben – három épületünk van. Jól fejlődnek a dolgok, és most megpróbáljuk integrálni faenzai CFD-részlegünket, hogy kicsit összerázzuk a csapatot.”

„Még nagy utat kell megtennünk, de azt kell mondjam, nagyon sokat javultak a dolgok, mióta én csatlakoztam ide.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!