A Renault főmérnöke, Pat Symonds úgy gondolja, hogy Fernando Alonso könnyedén bedarálja Lewis Hamiltont a szezon utolsó három versenyén, ugyanis most jön majd csak ki igazán a két versenyző közötti tapasztalatbeli különbség.
A Renault főmérnöke, Pat Symonds úgy gondolja, hogy Fernando Alonso könnyedén bedarálja Lewis Hamiltont a szezon utolsó három versenyén, ugyanis most jön majd csak ki igazán a két versenyző közötti tapasztalatbeli különbség.
Három futammal a szezon vége előtt Hamilton előnye mindössze két pontra apadt Alonsóval szemben, aki az elmúlt versenyeken folyamatosan nyomás alatt tartotta csapattársát, aminek meg is lett az eredménye: gőzerővel megkezdte a felzárkózást.
Symonds, aki a Renault-nál együtt dolgozott a kétszeres világbajnokkal, biztos benne, hogy a szezon végéhez közeledve minden eddiginél jobban kijönnek majd a két csapattárs közötti tapasztalatbeli különbségek.
A bajnoki címvédő a két héttel ezelőtt megrendezett Belga Nagydíjon könnyedén maga mögött tartotta csapattársát, akit a rajtnál le is szorított a pályáról, jelezvén, ki az úr a háznál. Symonds éppen az ilyen esetek miatt gondolja úgy, hogy Hamilton össze fog roppanni a rá nehezedő egyre nagyobb nyomás miatt.
“Lenyűgözött Lewis eddigi teljesítménye, ám Spa után azt mondhatom, Alonso lesz a világbajnok” – mondta a Renault szakembere. “Tisztában vagyok azzal, hogy lélektanilag mennyire erős Alonso. Már alig várom, hogy meglássam, miként alakul a kettejük közötti csata a szezon utolsó három versenyén.”
“Úgy gondolom, hogy teljesen normális dolog, ha két ennyire versenyképes pilóta néha összeakaszkodik a pályán. Az ilyen esetek elkerülhetetlenek, ha a csapattársak a bajnoki címért küzdenek. Mindketten a végső győzelemért hajtanak, és annak elérése érdekében mindenre képesek” – tette hozzá Symonds, aki Alonso végső győzelmére fogadna.