Szaúd-Arábia az USA-hoz hasonlítja magát, nekik is több verseny kell - F1VILÁG.HU

Szaúd-Arábia az USA-hoz hasonlítja magát, nekik is több verseny kell

HIRDETÉS
Bár jelenleg még csak harmadik Forma-1-es nagydíját rendezi Szaúd-Arábia Dzsiddában, a sivatagi királyság máris azt fontolgatja, hogy kettőzött erővel legyen ott a versenynaptárban. Érzésük szerint nekik is épp elég nagy az országuk ehhez.
Jedda,

Amikor Szaúd-Arábia elnyerte a versenyrendezési jogot, arról szólt a megállapodás, hogy csak pár évig lesz otthona az F1-es mezőnynek a Dzsiddában kialakított utcai pálya, ugyanis már készül egy ultramodern élménypark az ország közepén található Kiddijában, amely sok egyéb mellett a Forma-1 és a MotoGP befogadására is alkalmas versenypályát is fog tartalmazni.

Erről a projektről kevésbé lehetett hallani az utóbbi időben, de mint a szaúdi Autó-Motor Szövetség elnöke, Khalid bin Sultan Al Abdullah Al Faisal a nagydíjhétvégén tett látogatása során elmondta, az építkezés, noha némi csúszással, de halad. Olyannyira, hogy reményei szerint a komplexum tervezett 2027-es elkészültét követően talán nem is Dzsidda helyén, hanem azzal együtt fogadhatja majd az F1-et minden szezonban.

„Szaúd-Arábia nagy piaccal rendelkezik és erős a gazdaságunk. Ennek fényében megvalósíthatónak tartom a két versenyt. Az F1 növekszik, és nálunk is egyre nagyobb rá az igény. Az országunk nagy, a régiók között nagy a távolság, ebből a szempontból olyanok vagyunk, mint az Egyesült Államok. Nekik is van három versenyük, mert nagy piaccal rendelkeznek növekvő igényekkel” – érvelt Al Faisal a racingnews365 beszámolója szerint.

Az elnök a kiddijai versenyrendezés csúszásának okáról is beszélt.

„Hotelek, parkok és még sok minden más is épül ott. Nem tehetjük meg, hogy gyorsan felépítjük a pályát, csak hogy odavigyük az F1-et, miközben a terület többi része még építés alatt állna. Csak akkor akarunk odaköltözni, amikor a projekt és a város teljesen elkészül. A folyamat pedig a vártnál több időbe telik” – mondta.

„Dzsiddával is úgy terveztünk, hogy időtálló legyen. Így elméletben képesek leszünk megrendezni két versenyt. A döntés azonban még nem született meg, és alighanem olyan tényezőket is figyelembe kell majd vennünk, mint hogy mennyire lenne ez praktikus és megvalósítható a FOM és a csapatok számára. Mindenesetre nem leszek meglepve, ha a közeljövőben Szaúd-Arábia két versenyt is rendez majd.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!