Bár Felipe Massa a leggyorsabbnak bizonyult a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzésén, a gárda főtervezője, Pat Fry szerint addig nem lehetnek elégedettek formájukkal, amíg nem javítanak jelentősen egykörös teljesítményükön.
Bár Felipe Massa a leggyorsabbnak bizonyult a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzésén, a gárda főtervezője, Pat Fry szerint addig nem lehetnek elégedettek formájukkal, amíg nem javítanak jelentősen egykörös teljesítményükön.
Massa a lotusos Kimi Räikkönent múlta felül a második sanghaji gyakorláson, Fry azonban elárulta, egyelőre még nem elégedettek teljesen, az F138-as versenygép nyers tempója ugyanis hagy némi kívánnivalót maga után.
„Azt hiszem, tempó tekintetében még nem vagyunk biztosak abban, hogy is állunk az időmérőt illetően” – mondta a szakember Kínában. „Sok munka vár még ránk.”
„A versenytempó az utolsó két futamon elég biztató volt. Erre a hétvégére vannak új fejlesztéseink, szóval megpróbáljuk csökkenteni a lemaradásunkat az élcsapatok mögött. Holnap kiderül, hogy mekkora hátrányban vagyunk.”
Maga Massa úgy nyilatkozott, kissé meglepte, hogy a tabella élén zárta a napot, az autó hosszú etapokon nyújtott teljesítményével azonban ő maga is elégedett.
„Nem voltam túl elégedett kezdetben a közepes keverékkel, és még csak nem is voltunk különösebben gyorsak a többiekhez képest” – mondta a brazil. „De elnézve, mennyit javultunk a lágy gumikkal, szerintem lenyűgözőek voltunk. Nem számítottam arra, hogy ennyit fejlődünk majd.”
„Malajziában nagyon erős volt a versenytempónk, a legnagyobb problémát azonban mindig az időmérő jelenti. Azt hiszem, jó kört futottam a lágyon, és az abroncsok elhasználódásának mértéke sem volt rossz.”
„Magabiztos vagyok a hétvégét illetően, és remélhetőleg holnap és vasárnap is meg tudjuk ismételni mai teljesítményünket.”
A gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso harmadik lett a délutáni szabadedzésen, és saját bevallása szerint pozitívak az érzései.
„Jól dolgoztunk, ráadásul mindig nagyon élvezetes vezetni a sanghaji pályán” – nyilatkozta a spanyol. „Egyik edzésről a másikra jelentősen javultak a pályafeltételek, köszönhetően a betétsorozatoknak, akik délelőtt megtisztították az aszfaltot.”
„A gumik ezúttal is kulcsszerepet játszanak majd, a hosszú etapokon ugyanis borzasztóan kopnak.”