Tarthat Alonso távozásától a Ferrari? - F1VILÁG.HU

Tarthat Alonso távozásától a Ferrari?

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Spanyol és német sajtóhírek szerint a Ferrari mindent megtesz azért, hogy 2016 utánra is meghosszabbítsa Fernando Alonso szerződését.


Spanyol és német sajtóhírek szerint a Ferrari mindent megtesz azért, hogy 2016 utánra is meghosszabbítsa Fernando Alonso szerződését.

A maranellói gárda kiábrándítóan szerepelt a szezon eddig eltelt részében, Alonsónak mindössze egyszer volt lehetősége arra, hogy dobogóra álljon.

A hírek szerint éppen ezért a Ferrari szeretne biztosra menni, magához láncolná Alonsót az elkövetkezendő évekre, hogy nehogy valamely rivális alakulat szemet vessen rá – például a McLaren.

A Ferrarinál mindazonáltal azt mondják, nem sietős a dolog.

„2016-ig szerződése van velünk, arra fókuszálunk, hogy javítsunk az autón, nem pedig másra. Nem sietős Fernando szerződésének megújítása” – idézi az AS című sportlap a maranellói gárda egyik meg nem nevezett tagját.

Az 1997-es év világbajnoka, Jacques Villeneuve mindazonáltal úgy véli, a Ferrari igenis aggódhat, hogy elveszíti spanyol ászát.

„Szerintem Fernando lassan belefárad abba, hogy a semmiért dolgozik” – mondta a kanadai.

„Már nem élvezi annyira a versenyzést, mint két éve. Akkor a vállán cipelte a csapatot, tavaly viszont feladta.”

Villeneuve ezzel együtt úgy véli, a Ferrari képes lesz felállni a padlóról.

Hirdetés

„Már látható, hogy James Allison munkájának gyümölcse kezd beérni. Szerintem jövőre a Ferrari odateszi majd magát – ha Fernandónak van elég türelme ahhoz, hogy kivárja ezt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!