Trullival szerződést hosszabbított a Lotus - F1VILÁG.HU

Trullival szerződést hosszabbított a Lotus

HIRDETÉS

A Team Lotus alakulata vasárnap délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy további egy évvel meghosszabbította Jarno Trulli idén lejáró szerződését.


A Team Lotus alakulata vasárnap délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy további egy évvel meghosszabbította Jarno Trulli idén lejáró szerződését.

Az olasz veterán még a tavalyi évben csatlakozott az alakulathoz, amikor az bemutatkozott a királykategóriában. A maláj kézben lévő istálló továbbra is számít Trulli segítségére, aki nagyban hozzájárul a csapat előmeneteléhez.

„Nagy örömömre szolgál megerősíteni, hogy szerződésemet 2012 végéig meghosszabbítottuk a Lotusszal” – nyilatkozta Trulli.

„A kihívás, amit először elfogadtam, amikor csatlakoztam a csapathoz, napról-napra izgalmasabb, és büszke vagyok arra, hogy segíthetem az alakulatot az előrelépésben még legalább egy évig.”

A csapatot irányító Tony Fernandes hozzátette, továbbra is úgy véli, egy tapasztalt versenyzőre igenis szükség van egy ilyen fiatal istállónak, mint amilyen az övéké.

„A monzai időmérőn egyértelműen bizonyította, milyen tempóra képes, és most már a maximumot képes kihozni autójából. Mióta csatlakozott a csapathoz, olyan professzionális szintet képvisel, olyan tudása és sebessége van, mely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy felgyorsítsa a fejlesztést úgy a pályán, mint azon kívül.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!