Valsecchi még nem mondott le a Forma-1-ről - F1VILÁG.HU

Valsecchi még nem mondott le a Forma-1-ről

HIRDETÉS

A GP2-es sorozat korábbi bajnoka, Davide Valsecchi nem mondott még le arról, hogy 2014-ben bemutatkozzon a Forma-1-ben.


A GP2-es sorozat korábbi bajnoka, Davide Valsecchi nem mondott még le arról, hogy 2014-ben bemutatkozzon a Forma-1-ben.

Az olasz tehetség azóta nem versenyzett, hogy 2012-ben győzedelmeskedett a Forma-1 előszobájának számító sorozatban, az idei évet a Lotus tartalékversenyzőjeként töltötte el.

Habár elismeri, nem sok esélye van arra, hogy jövőre bemutatkozzon a Forma-1-ben, úgy érzi, helyt tudna állni.

„Ami a jövő évi esélyeimet illeti, még egy kis reményem azért van” – mondta Valsecchi az AUTOSPORT-nak.

„A csapatnak meg kell találnia Kimi utódját 2014-re, én pedig készen állok. Tavaly megnyertem a GP2-t, és azt hiszem, a Forma-1-ben jelenlévő 22 versenyzőt leszámítva én vagyok az egyik legjobb a piacon. Rajtam kívül talán csak egyvalaki, [a Formula Renault 3,5 literes kategóriájának idei bajnoka, Kevin] Magnussen az, aki megérdemelné.”

„Szóval talán felhív majd egy F1-es csapat, én pedig boldogan állok le tárgyalni.”

„Idén egy topcsapatnál dolgozhattam, de tartalékos voltam, szóval személy szerint annyira nem vagyok boldog, hiszen versenyezni akarok. De örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, és hogy a csapat jól teljesít idén.”

Valsecchi jelenleg az egyetlen GP2-es bajnok – az idei győztes Fabio Leimert leszámítva –, aki soha nem versenyzett a Forma-1-ben. Az előző tíz bajnokból nyolcan legalább egy teljes szezont lehúzhattak a királykategóriában, míg a 2008-as győztes Giorgio Pantano azt megelőzően versenyzett a Jordan csapatánál, hogy bemutatkozott a GP2-ben.

Valsecchi elárulta, reméli, hogy ő és Leimer is esélyt kap majd az F1-ben.

Hirdetés

„Úgy volna az igazi, ha az ún. másodosztály bajnoka F1-es versenyzői ülést kapna, de ebben a világbajnok nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy azok írva vannak. Remélem, hogy Leimer jövőre kap egy ülést a Forma-1-ben. Nem könnyű bekerülni a világ 22 legjobbja közé, de például [Esteban] Gutiérreznek, [Giedo] van der Gardénak és [Max] Chiltonnak szerencséje volt, hogy ülést kaptak. Remélem, hogy Leimer is ott lehet majd – és persze én is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!