Vége: Ron Dennist eltávolították a McLarentől - F1VILÁG.HU

Vége: Ron Dennist eltávolították a McLarentől

HIRDETÉS

Tulajdonosi nyomásra távozik a McLaren elnöki és vezérigazgatói posztjáról a wokingi gárdánál a ’80-as évek óta tevékenykedő Ron Dennis.


Tulajdonosi nyomásra távozik a McLaren elnöki és vezérigazgatói posztjáról a wokingi gárdánál a ’80-as évek óta tevékenykedő Ron Dennis.

A szakember már hetek óta harcolt jövőjéért, a McLaren igazgatótanácsának keddi ülése után azonban eldőlt, távoznia kell.

Dennis menesztését követően közleményt adott ki, melyben közölte, elvátolították őt posztjáról.

A kiadott kommünikében Dennis kiemelte, csalódott a McLaren többi résztulajdonosában, amiért rákényszerítették őt a távozásra az esetleges jogi következmények tudatában.

“Az okok, melyeket megfogalmaztak, teljes mértékben mondvacsináltak: a menedzsmenti módszereim ugyanazok, mint korábban, és ennek köszönhetően a McLarennek lehetősége volt arra, hogy egy olyan autóipari és technológiai csoporttá váljon, mely 20 Forma-1-es világbajnoki címet nyert, és egy évi 850 millió fontos üzleti vállalkozássá nőtte ki magát.”

Dennis kifejtette, miután 25 százalékos résztulajdonosa a McLarennel, továbbra is mindent megtesz azért, hogy védje a vállalat érdekeit.

A szakemner hozzátette, egy új technológiai vállalat felépítésébe kezd, amint kötelezettségei év végén lejárnak a McLarennél – addig ugyanis kötelező szabadságra küldi a vállalat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!