A pole pozícióból Forma-1-es pályafutása során 104. alkalommal Lewis Hamilton rajtolhatott: a brit pilóta az időmérőn 3 ezredmásodperccel utasította maga mögé Max Verstappent, míg a második sorban a két McLaren várhatta a piros lámpák kialvását. Az 5. helyről meglepetésre Zhou Guanyu, míg a hatodikról Charles Leclerc vágott neki a versenynek, a másik Red Bull-lal Sergio Perez csak 9. lett a kvalifikáción.
A RAJT
A rajtot nem kapta el jól Hamilton, csúnyán kipörögtek a kerekei, ezt pedig a mellőle induló Verstappen ki is használta. A két világbajnok nagyot csatázott az 1-es kanyarig, ahol aztán Verstappen át is vette a vezetést, Hamilton mellett pedig Oscar Piastri és Lando Norris is el tudott menni. Az első kanyarban a két Alpine ütközött össze, miután Zhou Guanyu elrontotta a féktávot, minek eredményeként Esteban Ocon és Pierre Gasly is feladták a futamot. A lágy gumikkal rajtoló Carlos Sainz számára remekül alakult az első kör: a 11. helyről startolva feljött a 6. pozícióba, közvetlenül csapattársa, Leclerc mögé. A top 10-ből egyébként egy kivételtől eltekintve mindenki a közepes gumikkal startol: csak Perez autójára szerelték fel a kemény keverékű Pirelliket.
Sainz a 15. kör végén érkezett kerékcserére, a lágy abroncsokat keményekre cserélték autóján. A Ferrari pilótája így a 6. helyről visszacsúszott a 11. pozícióba. Hamilton egy körrel később hajtott a bokszba, ő is keményeket kapott a második etapra. A 17. körben Norris és Leclerc is megérkezett kemény gumikért, a Ferrari azonban csúnyán elrontotta a monacói kiállását, aki így Sainz mögé esett vissza. A kerékcserék megcserélték a McLarenek közti sorrendet, Norris ugyanis csapattársa elé tudott vágni.
Az élen autózó Verstappen a 23. körben érkezett a bokszba, ahogyan az várható volt, a kemény keverékű abroncsokat kapta ő is. A címvédő csapattársa, Perez elé jött vissza, aki ekkor még kerékcsere nélkül autózott a 2. helyen. Nem sokkal később aztán érkezett a mexikói is, ő a második etapra a közepes keverékű abroncsokat kapta, a Ferrari hibáját kihasználva pedig vissza tudott jönni Leclerc elé.
Perez a 27. körben támadást indított Sainz ellen, végül meg is tudta előzni a spanyolt az 1-es kanyarban, így feljött a 6. pozícióba. A Red Bull versenyzője egy körrel később már a jócskán elhasznált gumikkal köröző Russellt is maga mögé utasította, bár a brit rendkívül keményen védekezett. A Mercedes versenyzője aztán maga is a bokszba hajtott, és a sárga jelölésű közepes abroncsokkal folytatta.
Verstappen az élen folyamatosan növelte előnyét, a 44. körben már 20 másodperccel vezetett Lando Norris előtt. Piastri ekkortájt hajtott a bokszba, akárcsak Perez, mindketten a közepes keverékű abroncsokat kapták a mogyoródi futam utolsó szakaszára. A 45. körben Charles Leclerc is érkezett, ő velük ellentétben kemény keveréket kapott. Norris egy körrel később állt ki, ő is közepes keverékekkel folytatta. Sergio Perez a 48. körben érte utol Oscar Piastrit, és bár az ausztrál keményen védte pozícióját, sőt, még vissza is támadott, végül megtörtént a pozíciócsere kettejük között. Leclerc közben 5 másodperces időbüntetést kapott, amiért kerékcseréjekor túl gyorsan hajtott be a bokszba.
Az 51. kör végén Verstappen is megejtette második kerékcseréjét, a címvédő pedig kényelmesen visszatért az élre, előnye ekkor 12 másodperc volt Norrisszal szemben. Perez közben próbálta üldözni a mclarenest, aki a verseny ezen pontján mintegy 9 másodperccel autózott előtte.
Hamilton az 57. körben került támadópozícióba Oscar Piastri mögött, a DRS-t kihasználva pedig a célegyenes végén el is ment az ausztrál mellett, ezzel feljött a 4. helyre.
VERSTAPPEN 44. GYŐZELMÉT ARATTA!
Verstappen a verseny hajrájában elképesztő tempót autózott, volt, hogy körönként 2 másodperccel volt gyorsabb, mint a mezőny többi tagja. A holland végül kényelmesen nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ezzel tovább növelve előnyét a világbajnoki tabellán, mely 110 pontra rúg Sergio Perez előtt.
Lando Norris végül meg tudta tartani a 2. helyet a Hungaroringen, így Sergio Perez előtt érhetett célba. A pole-ból induló Lewis Hamilton végül a 4. helyen futott be. A további pontszerzők: Piastri, Leclerc, Russell, Sainz Alonso és Stroll
A Forma-1-es világbajnokság egy hét múlva, a Belga Nagydíjjal folytatódik.
A Magyar Nagydíj végeredménye: