Ahogyan arról lapunk is beszélt, Verstappent, Esteban Ocont, Pierre Gaslyt, valamint Nico Hülkenberget azért idézték be, mert a verseny leintését követően sárga zászlós jelzés hatálya alatt, a virtuális biztonsági autós protokoll közben mentek el más versenyautók mellett — tehát kvázi előztek a pályán.
Verstappen a verseny leintése után George Russellt és Lando Norrist is megelőzte a célegyenesben, a versenybírók pedig őt, illetve a többi szabálytalankodó pilótát is meghallgatták, végül pedig döntöttek: mindannyian megússzák büntetés nélkül, ám figyelmeztetést kapnak.
A versenybírók emlékeztettek rá, bár a befutót követően nem szokatlan az, hogy versenyzők mennek el egymás mellett, sárga zászlós jelzés mellett ez szigorúan tilos, hiszen a pilóták ugyan tisztában lehetnek az adott incidens helyével, azt nem tudhatják, hogy a pálya egyéb pontjain tartózkodnak-e sportbírók, vagy a mentéshez szükséges eszközök.
A stewardok említést tettek arról is, az idei szezon során előfordultak már hasonló kihágások, azok azonban akkor észrevétlenek maradtak. A versenybírók figyelmeztettek, hasonló szabályszegésekért a jövőben szigorú büntetésre számíthatnak a versenyzők.