Verstappent leste az esős Monacóban Piastri - F1VILÁG.HU

Verstappent leste az esős Monacóban Piastri

HIRDETÉS
Sokat tanult a kétszeres világbajnok Max Verstappentől a McLaren Forma-1-es csapatának újonca, Oscar Piastri a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon – ezt ő maga árulta el a verseny után.
Oscar Piastri, McLaren MCL60

A fiatal pilóta a 10. helyen fejezte be a félig-meddig esős monte-carlói futamot, ráadásul tette mindezt úgy, hogy a 78 körös verseny során egyszer sem koccolta le a szűk utcai pálya korlátjait. Meredek helyzetekből persze neki is kijutott, ám igyekezett annyit tanulni, amennyit csak lehet.

„Nem gondolom, hogy voltak koccanások, de néhány nagyon necces pillanat igen, főleg a slickeken. Egyszer megnyomtam a gombot a rádiózáshoz, és majdnem a falnak csaptam a mondat közepén. Legközelebb nem csinálok ilyet! De volt néhány meleg pillanat” – mondta az ausztrál, aki hozzátette azt is, a monacói volt eddigi legkeményebb hétvégéje a Forma-1-ben.

Az újonc pilóta aztán arról is beszélt, miután az élen autózó Verstappen lekörözte őt, próbálta megfigyelni a kétszeres világbajnok vezetését.

„Ami azt illeti, sok szempontból igazán hasznos volt az, hogy Max közvetlenül előttem autózott, mert én akkor vezettem először F1-es autót slick gumikkal vizes pályán” – magyarázta, majd a Motorsport.com című lap azon kérdésére, hogy nehéz volt-e tartani a lépést a Red Bull autójával ilyen körülmények között, hozzátette: „Amikor elkezdett esni, és még slickeken voltunk, érthető módon nagyon óvatos volt. Elég jól tartani tudtam vele a lépést. És még, amikor kiálltunk interekért, akkor is egészen jól menni tudtam vele.”

„Amint a pálya felszáradt, és egy kicsit magabiztosabb lett, jócskán gyorsabb volt. De kezdetben tartani tudtam magam mögötte, szóval remek volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!