A Red Bull Racing négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint jövőre a Ferrarinál folytatja pályafutását a Forma-1-ben.
A Red Bull Racing négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint jövőre a Ferrarinál folytatja pályafutását a Forma-1-ben.
Az olasz Sky Sports számolt be a minap arról, információ szerint a német versenyző előrehaladott tárgyalásokat folytat a patinás olasz istállóval, szerződtetését pedig akár már ma bejelentheti a Scuderia.
A médium információi szerint Vettel a kétszeres világbajnok Fernando Alonso helyét foglalhatná el, aki így jövőre a Red Bullnál folytatná pályafutását.
Vettel a Bild című német lapnak nyilatkozva mindazonáltal rögtön cáfolta, hogy megegyezett volna a Ferrarival.
„Nincs semmi újdonság. Szerződésem van a Red Bull-lal és boldog vagyok ott, ahol vagyok” – szögezte le a címvédő.
A lap megszólaltatta Dr. Helmut Markót, a Red Bull motorsport-tanácsadóját is, aki ugyan Vettelről nem tett említést, de Alonso Red Bullhoz szerződését határozottan cáfolta.
„Az biztos, hogy Alonso jövőre nem versenyez a Red Bullnál” – mondta a szakember.