Vettel: Ez a nap Verstappenről szól! - F1VILÁG.HU

Vettel: Ez a nap Verstappenről szól!

HIRDETÉS

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője szerint a Spanyol Nagydíj futamnapja egyértelműen Max Verstappené, így sokkal nagyobb jelentőséggel bír az ő győzelme, mint az, hogy a Ferrari kikapott.


Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője szerint a Spanyol Nagydíj futamnapja egyértelműen Max Verstappené, így sokkal nagyobb jelentőséggel bír az ő győzelme, mint az, hogy a Ferrari kikapott.

Vettel a hatodik helyről rajtolva jutott fel a dobogóig –habár a Mercedesek kiesését követően bízhattak abban, hogy a Spanyol Nagydíjon megszerezhetik a futamgyőzelmet, a Red Bull és Max Verstappen nem adott nekik erre lehetőséget.

A német így csapattársa, Kimi Räikkönen mögött a harmadik helyen ért célba, és összességében elégedett volt az eredményükkel, ám érthető módon az ő fejében is az járt, hogy a Mercedes hiányában meg kellene nyerniük a versenyt.

„Először is szeretnék gratulálni Maxnek, ez kiváló teljesítmény tőle!” – kezdte nyilatkozatát Vettel a futamot követően. Ez az ő napja, nagyon jó munkát végzett.”

„Ami minket illet, szerettünk volna előrébb végezni és megnyerni a versenyt. Tegnap nem volt jó szombatunk, de ebből szerencsére sikerült visszajönnünk. De ez tényleg Max napja, szóval gratulálunk neki!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!