Eltart még egy ideig, amíg a Ferrari valóban utoléri nyers tempó tekintetében az elmúlt évben domináló Mercedest – ezt mondja Sebastian Vettel, az olasz istálló négyszeres világbajnoka.
Eltart még egy ideig, amíg a Ferrari valóban utoléri nyers tempó tekintetében az elmúlt évben domináló Mercedest – ezt mondja Sebastian Vettel, az olasz istálló négyszeres világbajnoka.
A Ferrari jelenleg a második helyet foglalja el a gyártók versenyében, a márciusi Maláj Nagydíjon pedig Sebastian Vettel révén újra nyerni tudott, legyőzve ezzel a Mercedes csapatát.
A német versenyző mindazonáltal úgy fogalmazott a minap, nem szabad elszállniuk a kezdeti sikerektől, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a Mercedes még mindig előnyben van a Forma-1-ben.
„Nyilvánvalóan a cél az, hogy megfogjuk a Mercedest, mert úgy tűnik, hogy mi vagyunk azok, akik közvetlenül ott vannak mögöttük” – mondta a Red Bull-lal korábban négy világbajnoki címet szerző Vettel.
„Tavaly nagyon-nagyon erős évük volt, és az idei felvezetés is meggyőzőre sikeredett, úgyhogy azt gondolom, jó látni, már most mennyire kiválóan teljesítünk. De beletelik némi időbe, mire egy szinten leszünk velük.”
„Minden egyes hétvégén megpróbálunk több és több nyomást helyezni rájuk.”
Vettel hozzátette, meggyőződése, hogy az évad előrehaladtával tovább erősödik majd a Ferrari.
„Rengeteg a tennivalónk van, sokat kell fejlődnünk, jelenleg én is erre fókuszálok. Ez a legjobb esélyünk, arra kell koncentrálnunk, hogy jól teljesítsünk idén, és a lehető legjobb esélyünk legyen a bajnokságban.”
„Még csak április van, két lábbal a földön kell járnunk. Nem mi vagyunk a favoritok, ezzel tisztában vagyunk, de szerintem már mostanra is sikerült sokakat meglepnünk.”
„Tudjuk, hogy képesek vagyunk jól teljesíteni, és azzal is tisztában vagyunk, hogy még jobbak lehetünk.”