Sebastian Vettel szerint túl korai még arról beszélni, hogy a Ferrarinak 2017-ben lesz-e esélye a világbajnoki cím elhódítására.
Sebastian Vettel szerint túl korai még arról beszélni, hogy a Ferrarinak 2017-ben lesz-e esélye a világbajnoki cím elhódítására.
A maranellóiak számára biztatóan alakult a téli felkészülés, hiszen új autója gyorsnak és megbízhatónak is mutatkozott a barcelonai teszteken.
Lewis Hamilton egyenesen az idei szezon favoritjának nevezte a Ferrarit, Vettel szerint azonban nem kell ennyire előre rohanni.
„Nos, még csak március van, szóval… Hogy harcban vagy-e a vb-címért, az leginkább az október-november kérdése” – mondta diplomatikusan a négyszeres világbajnok.
„Az autók teljesítményét tekintve nagy fejlődés volt várható, és a pályán ez érződik is. Nem is igazán van értelme a korábbi évekhez mérni a dolgokat, mert ez most egy más formula, soha nem vezettünk még ilyen gyors autókat.”
A Ferrarinak leginkább az időmérős teljesítmény volt a gyengéje az elmúlt években, Vettel pedig tudja, elengedhetetlen, hogy ezen javítsanak.
„Minden területen próbáltunk javítani, de mindannyian tudjuk, hogy az időmérő nagyon fontos ahhoz, hogy jó versenyünk legyen. Minél előrébb végzünk a kvalifikáción, annál jobbak az esélyeink a futamon. A statisztikánk ezen a téren nem olyan jó, szóval remélhetőleg fordítani tudunk.”
A német hozzátette, természetesen szeretné legyűrni csapattársát, Kimi Räikkönent is.
„Tavaly közelebb voltunk egymáshoz. Természetesen szeretnék előtte végezni, de a szezon elején a prioritás az, hogy a többiek előtt legyünk.”
„A Mercedes nagyon-nagyon erős formában volt az elmúlt 3 évben, és még ha változnak is a szabályok, ha egy csapat erős, akkor a következő évben is jó autót épít, nem számít, mi a helyzet a regulákkal.”
„Teljesen világos, ki a favorit. Mi pedig mindent elkövetünk, hogy felzárkózzunk. Hogy mennyire leszünk sikeresek, az pedig majd kiderül.”
Ön látta már az F1Világ szezonelőzetes filmjét? Ha nem, itt a lehetőség!