Nem elégedetlen, sokkal inkább csalódott az idei eredmények miatt a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.
Nem elégedetlen, sokkal inkább csalódott az idei eredmények miatt a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.
A német versenyző győzelmi reményekkel vágott neki a 2016-os évadnak, csapata, a Ferrari pedig abban bízott, végre sikerül megszorongatni az elmúlt években domináló Mercedest.
A győzelem azonban mindezidáig nem jött össze Vetteléknek, a német a múlt hétvégi, spielbergi versenyen pedig az élről volt kénytelen kiállni egy defekt miatt.
„A történtek elemzése nem volt olyan egyszerű, mert nem sok minden maradt a gumiból. De arra jutottunk, hogy egy törmelék miatt kapott defektet az abroncs” – mondta a négyszeres világbajnok az Osztrák Nagydíjon történtekkel kapcsolatban.
„Kár érte, mert úgy tűnt, jó versenyünk lehet. Igazából nem kockáztattunk sokat Ausztriában, egy törmelék 2 kör után is tönkre tudja tenni az ember versenyét.”
Amikor az idei eredményekről kérdezték, Vettel hozzátette: „Az elégedetlen nem a megfelelő szó. Előreléptünk, de egyszerűen nem vagyunk olyan közel a Mercedeshez, mint szerettünk volna. Számos versenyen balszerencsések voltunk, ezért nem tudtuk megmutatni, mennyi potenciál is van bennünk.”
Vettel jelenleg harmadik a tabellán 96 ponttal – csapattársának, Kimi Räikkönennek ugyanennyi egység szerepel a neve mellett.