Vettel: Remélem, nem ekkora a hátrányunk! - F1VILÁG.HU

Vettel: Remélem, nem ekkora a hátrányunk!

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lewis Hamilton mögött a második helyen zárta az Ausztrál Nagydíj második szabadedzését Sebastian Vettel.


Lewis Hamilton mögött a második helyen zárta az Ausztrál Nagydíj második szabadedzését Sebastian Vettel.

A Ferrari versenyzője ennek ellenére nem teljesen elégedett, hiszen hátránya fél másodperc volt a brit pilótához képest.

Vettel azonban nem aggódik, biztos ugyanis abban, hogy szombatra sikerül feljavulniuk.

„Remélem, hogy nem ekkora a különbség, de majd meglátjuk” – mondta a négyszeres világbajnok a nyitónap után.

„A mai edzésnap nagyon fontos volt, de a köridők még nem annyira. Alapvetően rendben volt a két edzés. Az első gyakorláson volt némi problémánk, és időbe telt, míg orvosoltuk ezeket.”

„Egy kicsit tovább tartott, míg elkaptuk a ritmust, mint általában. Azonban úgy gondolom, tovább javulhatunk. Az autó viszont még nem tűnik olyan jónak, mint amilyen jó lenni tud, vagy amilyennek lennie kell. És éppen ezért bízom abban, hogy holnapra sikerül gyorsulnunk.”

Vettel elismerte, tavaly meg sem tudták közelíteni a várt eredményeket, de reméli, idén másképp lesz.

„Nagyon elégedettek vagyunk a téli tesztek alakulásával, az adatok igazán jónak tűntek. Ki kell mondani, hogy a tavalyi évünk nem sikerült olyan jól. Nagy elvárásokkal kezdtük az idényt, és meg sem tudtuk közelíteni ezeket. Egy versenyt sem tudtunk megnyerni, de azért olyan rosszak sem voltunk.”

Az F1Világ szezonelőzetes filmje:

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!