Orosz Nagydíj

Vettel: Remény? Már csak az maradt…

GP 70MO ANNIVERSARIO  F1/2020 -  VENERDÌ 07/08/2020    credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel
Fotó: Scuderia Ferrari
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője úgy érzi, mindent megtett annak érdekében, hogy a legtöbbet hozza ki az autójából – és szerinte ez sikerült is, ám ez csak a 12. helyhez volt elég.

A 70. évforduló Nagydíjának időmérője katasztrofálisan sikerült a Ferrari számára: Vettel számára nem sikerült a továbbjutás a Q3-ba, és Charles Leclerc is csak a 8. rajtpozíciót szerezte meg. 

„Ez volt minden, amire az autó képes volt. Én megpróbáltam” – mondta Vettel a Q2 végét követően csapatrádión. 

Vettel a 12. helyről várhatja a vasárnapi rajtot, ám úgy érzi, ő mindent megtett, a maximumot hozta ki az autóból. 

Őszintén szólva nagyon elégedett vagyok a köreimmel. Nem gondolom, hogy még sok volt benne” – nyilatkozta a német, ugyanakkor hozzátette, természetesen az eredménnyel nem elégedett. „De több ma nem volt benne.”

A kérdésre, reménykedik-e abban, hogy jobb lesz a helyzet, a német így válaszolt: „Igen, más nekem nem nagyon maradt. Minden egyes alkalommal, amikor beszállok az autóba, megpróbálom az újraindítás gombot megnyomni, és a legjobbat kihozni az autóból. Holnap pedig egy új nap lesz.”

Az egyetlen pozitív dolog Vettel szerint, hogy legalább kiválaszthatják, milyen abronccsal rajtoljon. 

„Ez biztos, hogy jobb kiindulási helyzet, mint múlt héten [amikor a 10. helyről rajtolt szabad gumiválasztás nélkül – a szerk.], de természetesen az volt a cél, hogy előrébb végezzünk. Ez ma nem volt lehetséges. Nem csak ma, hanem az elmúlt két hétben sem, de mindegy.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS