Bár a kanadai időmérő edzésen 3 tizeddel alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben, Sebastian Vettel meg van győződve arról, a Ferrari versenytempója elég jó ahhoz, hogy megnyerjék a vasárnapi versenyt.
Bár a kanadai időmérő edzésen 3 tizeddel alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben, Sebastian Vettel meg van győződve arról, a Ferrari versenytempója elég jó ahhoz, hogy megnyerjék a vasárnapi versenyt.
Vettel a második helyről rajtolhat majd Montrealban, miután képtelen volt legyűrni a Forma-1-es pályafutása 65. rajtelsőségét megszerző Hamiltont.
A német azonban nem esett kétségbe – azt mondja, biztos benne, nyerhet vasárnap.
„Azt gondolom, megvan a tempónk a győzelemhez” – mondta a négyszeres világbajnok.
„Az utolsó időmérős etapommal nem vagyok valami elégedett. Szerettem volna ismételni a második etapban, jó lett volna javítani kicsit. Próbáltam egy kicsit keményebben megnyomni, de végül túl keményen próbálkoztam. Tudtam, hogy javítanom kell, ha csak 5 ezredet is.”
Miközben Hamilton két bemelegítő kört futott mért köre előtt, Vettelék úgy döntöttek, egy felvezető kör után próbálnak meg harcba szállni a pole-ért. Bár végül alulmaradt a brittel szemben, a ferraris szerint jól döntöttek.
„Magabiztos voltam ezzel kapcsolatban. Láthattuk, hogy a köridők egyre jobbak lettek. Meggyőződésem volt, hogy jó döntést hoztunk.”
A világbajnoki éllovas kifejtette, ma egyszerűen Hamilton volt a jobb.
„Lewis jobb munkát végzett, és összerakott egy remek kört. Ő volt ma a jobb a pályán. Tudtuk, hogy a Mercedes nagyon gyors lesz, főleg az utolsó szegmensben.”
„Azt gondoltam, sikerül azért nekünk is javulni kicsit, de veszítettem némi időt a 2-es kanyar előtt, és aztán 2 tizedet a kanyar kijáratán. Utána tudtam, hogy fel kell zárkóznom, amit sikerült is megtenni egészen a kör végéig.”
„Mindenesetre az autó nagyon jó volt, délelőtt elégedett voltam, és jók lehetünk a versenyen.”