Vettel: Verstappennek mázlija volt a rajtnál - F1VILÁG.HU

Vettel: Verstappennek mázlija volt a rajtnál

HIRDETÉS
A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel azt mondja, Max Verstappen örülhet, hogy megúszta defekt nélkül a Kanadai Nagydíj első kanyarjában történt koccanásukat.
HIRDETÉS

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel azt mondja, Max Verstappen örülhet, hogy megúszta defekt nélkül a Kanadai Nagydíj első kanyarjában történt koccanásukat.

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel azt mondja, Max Verstappen örülhet, hogy megúszta defekt nélkül a Kanadai Nagydíj első kanyarjában történt koccanásukat.

Verstappen az 5. helyről rajtolt Montrealban, ám remek startjának köszönhetően másodikként fordult el az első kanyarban – igaz, manővere nem volt teljesen tiszta, összeütközött ugyanis Vettellel, akinek első szárnya megsérült a koccanásban.

Vettel emiatt a bokszba kényszerült, így a mezőny végéről kellett felküzdenie magát. A német végül 4. lett, miközben Verstappen egy technikai hiba miatt a 2. helyről kénytelen volt kiállni.

„Az ő szemszögéből még nem láttam az esetet, de nyilvánvaló, hogy nem számítottam rá” – mondta Vettel Verstappen zseniális rajtjáról.

„Én Valtterire [Bottas] fókuszáltam, és nem igazán volt hova mennem, mert Lewis [Hamilton] elöl volt. Ha tehát később fékezek, beleszállok Lewisba.”

„És aztán jött Max – azt hiszem, kihasználta a lehetőséget kívül, és átment az első szárnyunkon. Kétlem, hogy szándékosan tette, hiszen normális esetben az ember ilyenkor defektet kap. Ebből a szempontból tehát szerencsés volt, hogy ő nem kapott.”

Vettel kifejtette, sajnálja, hogy nem mérték fel jól azt, hogy milyen mértékű az első szárny sérülése, és csak a biztonsági autós periódus után hajtottak a bokszba.

„A verseny első köre általában mindig nagyon kusza, hiszen az abroncsok hidegek, most pedig a szél is nagyon fújt. Éreztem valamit a 6-os és 7-es kanyarban, és aztán jött a biztonsági autó.”

„Megkértem a csapatot, hogy nézze meg a dolgot, a safety car mögött viszont olyan lassan haladtunk, hogy nem igazán lehetett érezni a sérülés hatásait.”

Hirdetés

A német azt mondja, az újraindítás után rögtön érezte, hogy komoly problémáról van szó.

„Ki kellett volna szúrnunk korábban, és megejthettünk volna egy „ingyen” kiállást. Végül akkor álltunk ki, amikor mindenki már versenytempóban haladt a pályán, szóval az első pár kör azzal telt, hogy utol kellett érnünk a mezőnyt.”

Vettel a verseny végén a Force Indiákkal vívott nagy csatát – végül megelőzte őket, de Daniel Ricciardót már nem tudta utolérni, így lecsúszott a dobogóról.

„A pódium elérhető lett volna, de túl sok időt veszítettünk azzal, hogy a Force Indiákkal csatáztunk” – mondta a ferraris.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!