Sebastian Vettel, a Monacói Nagydíj győztese elárulta, ő maga is meglepődött azon, hogy a kiállásokat követően sikerült Kimi Räikkönen elé visszatérnie a pályára.
A Monacói Nagydíjat Kimi Räikkönen kezdhette az első helyről, majd a finn meg is tudta tartani vezető pozícióját – egészen a bokszkiállásokig, amikor végül csapattársa, Vettel elé jött vissza, így elveszítette a győzelem lehetőségét.
Vettel rendkívül boldog volt, hogy ő állhatott a dobogó legfelső fokára, ezzel 25 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.
„Egy kicsit hihetetlennek tűnik az egész” – nyilatkozott Vettel a futamot követően.
„Nagyon intenzív verseny volt. Jobb indulásban bíztam a rajtnál, szóval így türelmesnek kellett lennem. Az első szett abroncsommal kezdtem csúszkálni, szóval elkezdett felzárkózni a mezőny, de aztán volt egy második próbálkozásom, amikor volt néhány nagyon-nagyon jó köröm. Ezt ki tudtam használni annak érdekében, hogy előre kerüljek, és ezek után már tudtam kontrollálni a versenyt.”
Vettel elmondta, nem tudták, hogy mi lesz a vége a próbálkozásuknak, így meglepetésként érte, hogy végül sikerült megszereznie az első helyet.
„Nem nagyon tudtunk sokat tervezni. Megpróbáltunk elhúzni, ami sikerült. Aztán volt egy lehetőségünk. Kimi reagált Valtteri kiállására, mi pedig megpróbáltuk olyan erősen nyomni, amennyire csak lehet, és én is meglepődtem, hogy az első helyre jöttem ki.”