Elképesztő sikersorozatot diktál jelenleg a Red Bull Forma-1-es csapata, ami a múlt hétvégi Brit Nagydíjon beállította a McLaren által 1988-ban elért, sorozatban tizenegy futamgyőzelmet számláló rekordját, amit a vasárnapi Magyar Nagydíjon meg is döntött. Bár a Red Bull előkelőbb helyről rajtoló autója most csak a második pozícióból indult, Max Verstappen már az első kanyarban átvette a vezetést Lewis Hamiltontól, majd újabb könnyűnek tűnő győzelmet aratott. A Mercedes csapatvezetője mindezt keserű valóságként jellemezte.
„Felpaprikázhatnánk magunkat azzal, hogy azt állítjuk, másodikak is lehettünk volna, de mindez semmit sem számít egy olyan helyzetben, amikor az első helyezett 38 másodperces előnnyel autózik el a célvonalig. Ez a keserű valóság. De ahogy azt korábban is mondtam, ez egy meritokrácia, vagyis ha valaki a szabályokon belül jobb teljesítményt nyújt, azt el kell fogadnunk” – magyarázta Toto Wolff.
Bár Hamilton szombaton képes volt Max Verstappen fölé kerekedni, és pole-pozíciót szerezni, vasárnaponként a Red Bull idén még egyszer sem talált legyőzőre.
„Vissza fogunk térni, hogy futamgyőzelmekért és világbajnoki címekért harcoljunk, de láthattuk Max tempóját. Olyan, mintha egy csomó F2-es autó versenyzett volna egy F1-essel. A legjobb munkát végezték” – tette hozzá.