Tavasszal derült ki, Adrian Newey közel két évtized után távozik a Red Bull F1-es csapatától, múlt héten pedig kiderült az is, a neves szakember az Aston Martinnál folytatja pályafutását 2025-től. A 65 éves tervezőlegenda szolgálataira sokan pályáztak — köztük volt a Ferrari és a Williams is, a Mercedes viszont nem.
Az Azeri Nagydíj hétvégéjén, Bakuban Toto Wolff elárulta, Newey zsenialitása megkérdőjelezhetetlen, az Aston Martin pedig az ő segítségével mindenképpen tényezővé válhat a Forma-1-es bajnoki címekért folyó küzdelmekben.
„Úgy gondolom, hogy Adrian Forma-1-es pályafutása önmagáért beszél. Ő egy igazán nagyszerű tervező, a legnagyobb tervező a Forma-1-ben, ha a statisztikákat nézzük. És ha ezt valaki olyannal kombináljuk, mint Andy Cowell — aki szerintem az egyik legerősebb vezető, akivel valaha találkoztam bármely iparágban — és ők ketten ezt működőképessé tudják tenni, akkor ez egy komolyan számításba veendő csomag” — magyarázta a Mercedes-főnök.
„Ez jó dolog. Minél több csapat versenyképes az élmezőnyben, annál jobb. Ha egy rajongó szemszögéből nézzük a legutóbbi versenyt, lenyűgöző volt — bárcsak mi is ott lehettünk volna az élmezőnyben. Most négy versenyző van, akik a világbajnoki címért versenyeznek, és a McLaren átvette a vezetést a konstruktőri összetettben. Ki gondolta volna ezt öt hónappal ezelőtt? Szóval, ha egy olyan csapat, mint az Aston Martin, ezzel a nagyszerű névvel része lehet az élcsoportnak, az fantasztikus lenne.”
Wolff ugyanakkor beszélt arról is, ők miért nem próbálták meg leszerződtetni a Red Bull távozó kulcsemberét.
„Azt hiszem, minden csapat fontolóra vette. James [Allison] és én megvitattuk a dolgot, kitárgyaltuk, és arra a konklúzióra jutottunk, hogy az a struktúra, amivel ma rendelkezünk, amibe a bizalmunkat fektettük, az, amivel folytatni szeretnénk.”
„De mindezzel együtt mindketten nagyon tiszteljük Newey-t. De ezt most kihagytuk, mert hiszünk a csapatunkban ebben a szakaszban.”