A Mercedes csapatfőnöke abban bízik, hogy a Russellre adott előrejelzések végül helytállónak bizonyulnak, de egyúttal határozott figyelmeztetést is megfogalmazott: túl korai még messzemenő következtetéseket levonni.
Russell az elmúlt heti, ötnapos, zárt körű barcelonai shakedown után került a figyelem középpontjába, miután a Mercedes a Circuit de Catalunya aszfaltján meggyőzően teljesített. A brit pilóta és csapattársa, Kimi Antonelli összesen 502 problémamentes kört futott, miközben Russell a második leggyorsabb időt érte el a Ferrari versenyzője, Lewis Hamilton mögött – igaz, a körülmények miatt az idők értékelésével kapcsolatban óvatosságra intettek.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ennek ellenére Russell egyes fogadóirodáknál igazi esélyesként szerepel, megelőzve a Red Bull versenyzőjét, Max Verstappent.
HIRDETÉS
Wolff a helyzet kapcsán elismerően beszélt Russellről, ugyanakkor jelezte, hogy a Mercedesnek még nem sikerült bizonyítania, hogy valóban bajnokesélyes csomag áll a rendelkezésére.
HIRDETÉS
„Mindig jó érzés, ha a fogadóirodáknál a te versenyződ a favorit, és szerintem meg is érdemli, mert ő az egyik legjobb” – mondta Toto Wolff. „Megmutatta nekünk, hol van az autó teljesítménye, és összességében több mint nagyszerű volt velünk.”
A Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor óvatosságra intett, és kiemelte: a végső sikerhez a legjobb autó és a legjobb versenyző kombinációja kell, amit a csapat még nem igazolt éles körülmények között.
„De még így is mindig a legjobb versenyző és a legjobb autó nyer, és mi még nem bizonyítottuk, hogy van egy olyan csomagunk, ami elég jó” – fogalmazott. „Nem voltunk még benne a háborúban a forró [körülmények] között Bahreinben, a koptató aszfalton, ami mindig trükkös nekünk.”
HIRDETÉS
„Szóval remélem, hogy a fogadóirodák jól látják, de én akkor fogom elhinni, amikor olyan teljesítményeket látunk, amelyek ezt megerősítik” – tette hozzá.
Russell eközben nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy favoritként emlegetik. A brit versenyző elmondása szerint a címke semmit nem változtat a hozzáállásán, és továbbra is ugyanazzal a fókuszszal dolgozik a csapattal.
HIRDETÉS
„Őszintén szólva nem igazán érzek semmit attól, hogy ezt hallom” – mondta a brit versenyző. „Ahogy már régóta mondom, készen állok harcolni a világbajnoki címért, és hogy van-e felettünk ez a megjegyzés vagy nincs, az szemernyit sem változtat a hozzáállásomon.”
Russell szerint a Mercedesnél mindenki maximális fordulatszámon dolgozik azon, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az új szabályrendszerből, ő pedig kifejezetten várja az ezzel járó kihívást.
„Nagyon keményen dolgozom a csapattal. Itt mindenki teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy tényleg maximalizáljuk ezt az új szabályrendszert, és őszintén szólva egyszerűen nagyon izgat a kihívás” – folytatta. „Mert ez egy hatalmas kihívás: alkalmazkodni ezekhez az új autókhoz, ahogy az energiagazdálkodás működik, az akkumulátorok visszatöltése, fejben összerakni a boost rendszert, az előzési módokat, az aktív aerót.”
„Rengeteg mindent kell nagyon gyorsan megtanulnunk, de úgy érzem, ezt a javamra tudom fordítani, és magabiztos vagyok magamban és a csapatomban” – zárta Russell.




