A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff a minap egy interjúban azt mondta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg közül utóbbi versenyző volt az alattomosabb az elmúlt évek során.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff a minap egy interjúban azt mondta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg közül utóbbi versenyző volt az alattomosabb az elmúlt évek során.
Wolff a Daily Mail című brit lapnak beszélt erről, ám a regnáló világbajnok is válaszolt a kritikákra.
„Nico megpróbálta minden fegyverét felhasználni… Rengeteg pszichológiai játszmát be lehet vetni, hogy az ember destabilizálja riválisát” – mondta Wolff, aki említést tett a 2014-es monacói incidensről is, amikor is Rosberg a kvalifikáción kicsúszott utolsó mért körében, így Hamilton már nem tudott javítani.
„Van erre az esetre is egy válaszom, de azon gondolkodom, vajon hogyan írnák azt le…” – folytatta a szakember a Daily Mailnek adott interjújában.
Rosberg egyébként már reagált is Wolff nyilatkozatára: a németet hidegen hagyják az efféle híresztelések.
„Tudom, Toto mit gondol rólam, szóval nem igazán érdekel, mit ír rólam egy angol napilap” – mondta a regnáló bajnok.
„Múlt kedden 600 ezer eurót gyűjtöttünk együtt vak gyermekeknek egy jótékonysági eseményen.”
Az elmúlt időszakban Hamilton is többször kritikusan fogalmazott Rosberggel kapcsolatban, ám a Mercedes korábbi versenyzőjét ez sem zavarja.
„Időnként elolvasom, mi van az interneten, de ezt a fejezetet már lezártam. Vicces, mert semmilyen hatással nincs rám. Megnyertem a csatámat. Csak azt remélem, egy szép napon tudunk majd együtt nevetni.”