Wolff szerint egyes pilótákkal kivételeznek a felügyelők - F1VILÁG.HU

Wolff szerint egyes pilótákkal kivételeznek a felügyelők

HIRDETÉS
A Mercedes F1-es csapatvezetője szerint az Amerikai Nagydíjon egyes pilóták büntetés nélkül megúsztak olyan manővereket, amelyekért másokat elmeszeltek a felügyelők.

A texasi F1-es fordulón ismét felkapottá vált az egyik visszatérő téma a száguldó cirkuszban, mégpedig a versenyfelügyelők vélt vagy valós részrehajlása. A sprintfutamon és a versenyen számos, egymáshoz nagyon hasonló olyan párharcot láthattunk, amelyek során minimum az egyik autó pályaelhagyás során védett vagy szerzett pozíciót.

George Russell például azért kapott ötmásodperces büntetést, mert a 12-es kanyarban leszorította Valtteri Bottast, de Yuki Tsunoda is ugyanekkora hátrasorolást kapott, amikor Alex Albon ellen követett el hasonló tettet. Ezzel szemben Max Verstappen a nagydíj során két ízben is a pályán kívülre kényszerítette Lando Norrist, őt azonban egyszer sem vették elő a felügyelők. Norrist viszont igen, ő kiszorított félként azért kapott ötmásodpercest, mert a pályát elhagyva került Verstappen elé.

A Russelt érintő eset kapcsán Toto Wolff már a verseny közben kifejezte frusztráltságát, amikor a rádióban azt üzente pilótájának: a döntés teljesen nevetséges. A verseny leintése után Verstappen esetéről beszélt, amely kapcsán arra célzott, hogy a felügyelők egyes pilótákkal kivételeznek.

„Őt végül nem büntették, Lando viszont azért kapott egyet, mert leszorították és a pályán kívül előzött. Szerintem ez részrehajló döntéshozatal” – magyarázta a Mercedes főnöke, aki a Sky Sportsnak nyilatkozva tovább fejtegette gondolatmenetét.

„Következetlenek. Valtteri esete nem is versenyhelyzet volt. [A sprintfutamon] láttunk több hasonló incidenst, amikor pedig pozícióért zajló csatában nem osztottak ki büntetést. Szóval teljesen bizarr és furcsa a helyzet. Szerintem tudjuk, hogy miért, de én ezt nem mondhatom ki.”

Wolff nem árulta el, mire gondol pontosan, így a gondolatmenetét az alábbival zárta.

„Összességében nehéz munkájuk van. Néhányuk nagyon jó, néhányan a legjobbukra törekszenek, nekik jár az elismerés.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Wolff szerint egyes pilótákkal kivételeznek a felügyelők
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!