Sem Kimi Räikkönen, sem Fernando Alonso nem elégedett a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon elért eredményekkel – a maranellói gárda világbajnoki tudják, sokat kell javulniuk, ha az előttünk álló idényben harcban akarnak lenni a végső győzelemért.
Sem Kimi Räikkönen, sem Fernando Alonso nem elégedett a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon elért eredményekkel – a maranellói gárda világbajnoki tudják, sokat kell javulniuk, ha az előttünk álló idényben harcban akarnak lenni a végső győzelemért.
Alonso az ötödik, Räikkönen pedig a nyolcadik pozícióban ért célba Melbourne-ben, jelentős hátrányt elkönyvelve a versenyen végig domináló Nico Rosberggel szemben.
„Nem lehetünk elégedettek azokkal a pozíciókkal, melyekben zártuk a mai versenyt” – mondta Räikkönen a leintést követően.
„Legalább kihoztunk valami a mai futamból… viszont nagyon nehéz hétvége volt.”
A vasárnapi versenyen mindkét Ferrarinak problémái voltak az energia-visszanyerő rendszerrel, illetve az akkumulátorral, Räikkönennek azonban a legfőbb gondot az F14 T kódjelű versenygép vezethetősége okozta a hétvége során.
„Az autó bizonyos időszakokban jónak tűnt, de aztán trükkösen viselkedett. De legalább megfutottuk a versenyünket, szereztünk néhány pontot – a továbbiakat meg majd meglátjuk.”
Räikkönen csapattársa, Alonso valamivel versenyképesebb volt ma, ám természetesen ő sem elégedett a 2014-es versenygép jelenlegi teljesítményével.
„Mindkét autónk átszelte a célvonalat, ami mindenképp jó eredmény. Másrészről viszont 35 másodperccel Rosberg mögött értem célba, ami túl sok” – fogalmazott a spanyol.
„Ennél jobbak kell lennünk. Mi vagyunk a Ferrari, egy erős csapat, és az első futam után már azért pontosan elképzeléseink vannak arról, min is kell javítanunk. Ki kell elemeznünk a látottakat, hogy erősebbek lehessünk Malajziában.”