A Honda Racing sportigazgatója, Gil de Ferran azonnali hatállyal elhagyja a japán alakulatot, jelentette be mai közleményében a brackley-i bázisú csapat.
A Renault technikai igazgatója, Bob Bell szerint csapatának további előrelépésre van szüksége ahhoz, hogy versenyzői egyenlő feltételek mellett szállhassanak harcba a rivális BMW Sauber pilótapárosával
Nigel Stepney jogi képviselete vizsgálatot indított a Ferrari ellen, hogy végére járjon annak, valóban azért kellett-e elhagynia védencének Olaszországot, mert a kémbotrány kirobbanása után autós
A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, Norbert Haug szerint nincs mitől félnie csapatának, noha a McLaren igencsak belekeveredett a múlt héten kirobbant kémbotrányba.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen bízik benne, hogy csapata a továbbiakban is tartani tudja lendületét, miután bebizonyosodott, hogy a német-svájci alakulat a Ferrari és
A Champ Car háromszoros világbajnoka, Sebastien Bourdais a múlt héten immáron harmadik tesztprogramját teljesítette a Toro Rosso versenyistállóval a felújított Spa- ban. A francia versenyző
A Super Aguri technikai igazgatója, Mark Preston elmondta, csapata már most elérte év elején kitűzött céljait, így ha ezen a héten befejeződne számukra a szezon,
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen bízik benne, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség elfogadja a csapatok javaslatát, és elhalasztja az egységes energiatároló rendszer bevezetését a