Miközben a többiek Jerezben köröznek, a Ferrari távol Spanyolországtól, az olaszországi Mugellóban kezdte meg a felkészülést a szezon hátralévő versenyeire.
A BMW Sauber tesztpilótája, Christian Klien végzett az élen az e heti tesztek második napján Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a szezon
A Forma-1-ben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás megerősítette, hogy egy különleges, reflektáló festékkel jelöli majd meg a szuper lágy keverékű gumikat a sport történetének első
A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz elmondta, egyelőre még maga sem tudja, mi lesz a fiókcsapat, a Scuderia Toro Rosso sorsa, amely fantasztikus bravúrt
A McLaren magabiztosan várja a szezon hátralévő részét, ugyanis a vezetőség meg van győződve arról, hogy az esőben mutatott kiváló teljesítményük miatt akár előnybe is
A Williams istálló elsőként tette fel autójára a 2009-es szabályoknak megfelelő hátsó szárnyelemet, amely már első ránézésre is meghökkentő. A grove-i bázisú csapat emellett az
A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a wokingi alakulat csalódott lenne amiatt, hogy Heikki Kovalainen a mezőny egyik legjobb autójával
A Red Bullnál nagyon ráérnek. Miközben Sebastian Vettel megnyerte élete első Forma-1-es versenyét az RB4 alapjain nyugvó STR3-as modellel, az energiaital-gyárosok grafikusainak maradt némi idejük,
Jarno Trulli meg van győződve arról, hogy a Toyota képes lesz megverni a Renault-t a konstruktőri negyedik helyért vívott kiélezett küzdelemben, jóllehet a francia gárda