Raikkönen elégedett a harmadik hellyel
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen elmondta, relatíve elégedett a harmadik helyével, ugyanis véleménye szerint innen még bármi megtörténhet.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen elmondta, relatíve elégedett a harmadik helyével, ugyanis véleménye szerint innen még bármi megtörténhet.
Felipe Massa boldogan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését követően, ahol elmondása szerint egy tökéletes körrel sikerült megszereznie a pole pozíciót, ami nagyon fontos,
Lewis Hamilton elmondta, egyáltalán nem aggódik a közte és legnagyobb riválisa, Felipe Massa között lévő hatalmas különbség miatt. A McLaren brit versenyzője úgy érzi, minden
Fernando Alonso csalódottan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj éjszakai időmérő edzését követően, ugyanis elmondása szerint hatalmas dolgokra lehetett volna képes, ha nem adja meg magát autója
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa egy fantasztikus gyorskörrel, megszerezte a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen, ahol nem kevsebb, mint hat tizedet adott legnagyobb
A versenyzőket lenyűgözte a Szingapúri Nagydíj szervezőinek munkája, akik az éjszaka folyamán minden kivitelezhető módosítást elvégeztek a pályán, miután többen is aggodalmukat fejezték ki a
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az időmérő előtti utolsó szabadedzésen sem talált legyőzőre, és ahogy a pénteki második tréningen, most is a két bajnoki
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone azt szeretné, ha a Japán Nagydíj adna otthont a sport történetének második éjszakai futamának, lehetőleg már a jövő
A McLaren vezetése úgy döntött, hogy kihasználja dzsókerét, és motort cserél Heikki Kovalainen autójában a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése előtt.
Sebastian Vettel elmondta, hogy élete semmit nem változott azóta, hogy a Forma-1 történetének legfiatalabb futamgyőztesévé avanzsált a két héttel ezelőtt megrendezett Olasz Nagydíjon.