A Renault technikai igazgatója, Bob Bell úgy gondolja, hogy csapata minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy meggyőzze Fernando Alonsót, hogy a következő idényben is
A McLaren bízik benne, hogy még legalább egy esős versenyük lesz a szezon hátralévő részében, ugyanis meggyőződésük, hogy a vizes pályán komoly előnyben lehetnek a
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint tűrhetetlen, hogy a biztonsági autó pályára küldése kell ahhoz, hogy izgalmas és élvezetes versenyeket láthassunk a Forma-1-ben.
A Renault újonc versenyzője, Nelsinho Piquet elmondta, vegyes érzésekkel hagyta el a hétvégi Szingapúri Nagydíjat, ahol csapattársa, Fernando Alonso meglepetésgyőzelmet aratott.