2008.12.17., szerda, 23:18 - F1VILÁG.HU

Day: december 17, 2008

A Ferrari rengeteget költ a KERS-re

A Ferrari ismét megerősítette, kissé le vannak maradva a jövő évben bevezetésre kerülő KERS rendszer fejlesztésével, ami már eddig is jóval több pénzt emésztett fel,

A Toyota befejezte bahreini tesztprogramját

A Toyota a héten tesztelési lehetőséget biztosított a mindössze 18 esztendős Andrea Caldarellinek, aki két napig körözhetett a sivatagi pályán Bahreinben.

A McLaren és a Ferrari befejezte tesztprogramját

A McLaren és a Ferrari befejezte idei utolsó tesztprogramját Portugáliában, ahol a wokingiak harmadik számú versenyzője, Pedro de la Rosa diktálta a tempót a zárónapon.

Ferrari: Az egyenmotorok megölték volna az F1-et

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo egy percig sem gondolta, hogy az FIA ragaszkodik majd az egyenmotorok bevezetéséhez, mert elmondása szerint mindenki tisztában volt azzal,

A McLaren megegyezett a Lenovóval

Ahogy arra számítani is lehetett, a McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötött a Williams korábbi partnerével, a Lenovo számítástechnikai céggel.

Kubica nem támogatja a KERS használatát

Robert Kubica elárulta, szíve szerint nem használná a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszert, mert eddigi tapasztalatai szerint az komoly hátrányba sodorja a hozzá

Csökkenni fog a versenyzők fizetése az F1-ben

A Forma-1-es versenyzők lesznek a következők, akiket komolyan érint majd a gazdasági világválság, ugyanis el kell fogadniuk, hogy a jövőben kevesebb lesz a fizetésük, int

Hamilton: Nehéz lesz megvédeni a bajnoki címet

A Forma-1 történetének valaha volt legfiatalabb világbajnoka, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a jövő évben bevezetésre kerülő radikálisan új szabályok miatt sokkal nehezebb lesz megismételnie

A Ferrari nem cserélné le Massát Hamiltonra

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, annak ellenére sem cserélné le Felipe Massát Lewis Hamiltonra, hogy a brit versenyző egy hajszállal ugyan, de elhappolta

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!