Az amerikai csapat alapítói hivatalosan is megerősítették, hogy teljesen komolyan gondolják a Forma-1-ben való indulást, és terveiket már Bernie Ecclestone illetve az FIA elnöke, Max
Az A1GP igazgatója, Tony Teixeira bevallotta, hogy hetekkel ezelőtt még ő is tárgyalt a Honda Racing istállóval, ám a jelenlegi gazdasági helyzet miatt úgy döntött,
Annak ellenére, hogy a Honda leköszönő félben lévő ügyvezető igazgatója, Takeo Fukui tegnapi sajtótájékoztatóján elárulta, egyelőre nincs komoly érdeklődő f1-es csapatukra, a Honda Racing vezetése
A Williams istálló az elmúlt évekhez hasonlóan egy átmeneti festéssel küldte pályára vadonatúj versenyautóját a téli teszteken, azonban úgy tűnik, a grove-i bázisú gárda változatlan
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, nem okozott különösebb nehézséget számára az új szabályokra való átállás, és néhány kör után máris kényelmesen érezte magát
A Williams istálló névadója, Sir Frank Williams szerint a Forma-1 nem engedheti meg magának, hogy a költségek további csökkentése érdekében feláldozza fő értékét, ami nem
Azt követően, hogy főtámogatója, az ING megerősítette, az év végén elhagyja az F1-et, a Renault új befektetők és szponzorok után kutat, hogy pótolni tudja a
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elárulta, azért ajánlott anyagi segítséget a Honda csapatának, mert mindenképpen azt szeretné, ha Bruno Senna már az idei
A Force India vezetése hivatalosan is megerősítette, hogy új autójával kezdi meg a jövő heti tesztprogramot Jerezben, és a VJM02-es kódszámmal ellátott modell már most
Kimi Raikkönen ismét megerősítette, hogy a Ferrari lesz az utolsó csapata a Forma-1-ben, de hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy jelenlegi szerződése lejárta után, azaz